Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Beterelnék a diákokat a szakképzésbe, de a cél pont nem az, hogy a helyzetükön javítsanak

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.
Ez a cikk több mint 3 éves.

Pölöskeinéről akkor hallottunk érdemben utoljára, amikor eltávolították a Klik éléről. Bár persze az sem volt megoldás a rosszul központosított oktatási rendszer problémáira (a Klik regnálása alatt ugyebár csak kisebb részekre bomlott, de el nem tűnt…), legalább gondolhattuk, hogy egy szakemberrel kevesebb ül olyan pozícióban, ahol csak ront a helyzeten. Pölöskeiné viszont bebizonyította, hogy új posztján is hasonló vehemenciával tevékenykedik.

04_poloskeine_hz-600x400_0_1.jpg

kép: magyaridok.hu

Pölöskei Gábornéról többnyire annyit szoktunk tudni, hogy ő is a családbarát kormány egyik jó magasra ültetett embere, Áder János húga. Aztán ő lett a 2013 óta fennálló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) leggyorsabban leváltott elnöke is (két elődje másfél-másfél évig bírta, ő egy évig sem vezethette a csúcsintézményt, igaz, a botrányok sem kerülték el). Persze nem hagyták az út szélén, a szintén menesztett Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár helyére ültették be.

Most megmutatta azt is, ezen a poszton mennyire elemében van.

„…úgy gondolom, hogy a szakképzés a gazdaság igényeire kell hogy fókuszáljon, és nem elsődleges feladata a hátránykezelés. A hátrányos helyzetű gyerekek helyzetének javítása következmény. Nem mindegy, hogy mi a cél és mi a következmény. A cél a gazdaság igényeinek kielégítése, és ezért jó helyen van itt az oktatás” 

–  nyilatkozta a minap a jó Pölöskeiné.

szazalek-banner-anim2.gif

Iratkozz fel hírlevelünkre:

Kövess minket Facebookon:

Mi a baj ezzel az érveléssel?

Elsősorban természetesen az, hogy az oktatásnak (mindegy, milyen oktatásról beszélünk) csak és kizárólag a gyerek érdekeit kell a legfontosabbként kezelnie. A gyerek: őt oktatjuk, őt készítjük fel az életre, az ő tudását bővítjük, ő áll a fókuszban. Gyerek, gyerek, gyerek. Minden más másodlagos. Mert ha a cél az, hogy a gyerek jó minőségű oktatásban részesüljön, annak lesz következménye az, hogy megtalálja a helyét a társadalomban és a gazdaságban is.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy jelen kormány számára az esélyegyenlőség, a hátrányos helyzet leküzdése nem kiemelten fontos szempont – bírálják is ezért eleget. Na, nem mintha ez foglalkoztatná őket, de azért tény: a tankötelezettség korhatárának csökkentése, az állami iskolák alulfinanszírozása és központosítása, az egyházi iskolák túlfinanszírozása, a tankönyvhasználat korlátozása, a szegregáció eltűrése és bebetonozása mind-mind egy irányba mutatnak…

Ma az iskola Magyarországon nem az az intézmény, amelyben minden gyerek egyenlő esélyekkel indul, ma az, hogy hol születik, alapvetően határozza meg azt, hogy ki hol, milyen intézményben tanul (vidéken vagy fővárosban, gimnáziumban vagy szakképzésben), ez pedig azt, hogy milyen életpályát választhat magának.

És ez nincs így jól. Az intézményrendszer egyre kevésbé átjárható, a továbbtanulási esélyei közel sem azonosak egy gimnáziumban érettségiző diáknak és annak, aki szakiskolában tanul.

Miért?

Mert a szakképzést, mint olyat, egészen módszeresen verte szét a kormány. A folyamatos átszervezések, a forráskivonás, a bizonytalan kilátások hatására egyre kevésbé vonzó ez az intézménytípus (és akkor most már az idei érettségi-botrányt is számítsuk ide) – ezt a problémát pedig természetesen egy felülről kényszerített, keretszámokkal a szabad iskolaválasztást korlátozó javaslattal igyekszik „orvosolni” az oktatási kormányzat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium számára érthető módon nem annyira kedvező folyamatokat egy ideje igyekeznek – legalábbis szóban – megfordítani, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke (s mint ilyen, nyilván érdekelt az egyes szakmák felfuttatásában) durcás kisgyerekhez méltó érveléssel igyekszik időről időre elhinteni, hogy igenis a gimnáziumokat be kellene zárni, és hogy rossz beidegződés, ha a szülő azt hiszi, egy érettségivel a gyereke előtt minden ajtó nyitva áll.

Csakhogy ez persze nem így működik: míg Parragh és az oktatási kormányzat számára puszta számok és statisztikai sorok ezek a gyerekek (csak a miheztartás végett: az elmúlt 5 évben 84 ezer diák esett ki végzettség nélkül a szakképzésből), valójában pont ők azok, akik zálogai lehetnek a (vágyott) gazdasági fellendülésnek.

Pölöskeiné azonban rávilágított arra, mitől is válik igazán embertelenné ez a rendszer: mert az nem cél, maximum járulékos következmény, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek helyzete javuljon.

Az egész szemlélet rossz. A gazdasági fejlődés záloga nem az, hogy értelmetlen módon beterelünk gyerekeket egy olyan oktatási intézménytípusba, ami semmilyen garanciát nem ad arra, hogy a végén valóban jól jöhetnek ki belőle.

Hol vannak azok a számok, amelyek igazolják, hogy valóban értelmes életpályát fog tudni adni ez a végzettség a fiataloknak? Hol látjuk azokat a makrogazdasági folyamatokat, melyek átstrukturálják a munkaerőpiacot, és biztos (tehát vonzó) elhelyezkedést garantálnak számukra? Egyáltalán mi a garancia arra, hogy az amúgy sem túl jó színvonalú szakképzés valóban versenyképes tudást biztosít majd nekik? És ha már itt tartunk: ha van versenyképes tudás, mi garantálja, hogy a fiatalok sok más társukhoz hasonlóan nem külföldön akarják majd kamatoztatni azt? Vagy netán röghöz kötik majd őket (is)?

Szóval sántít ez az egész érvelési rendszer, mégis azt látjuk, hogy be van akadva a lemez, Parragh után Pölöskeiné is ódákat zeng a szakképzésről (Pölöskeiné ráadásul uniós pénzek elköltését lengeti be, mint mézesmadzagot…).

Az persze más kérdés, hogy Pölöskeiné ráadásul kimondja azt, ami amúgy 2010 óta egyre nyilvánvalóbbá válik.

Az oktatás számukra nem arról szól, hogy minden gyerek a képességeinek és igényeinek megfelelő legjobb színvonalú oktatást kaphassa meg. Hanem kísérletek sora, folyamatos bizergálása egy állandóságot igénylő rendszernek, amiben ide-oda pakolgatják a diákokat, egyre jobban leterhelik őket, miközben egyre messzebb kerülnek attól a bizonyos versenyképes tudástól, ami a jövőjüket garantálná.

S hogy ebben az amúgy is ezer sebből vérző rendszerben ne a hátrányos helyzetű gyerekek helyzetének javítása legyen a cél (maximum kétes kimenetelű következmény)? Ezzel mégis mit akart mondani a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár? Felelőssége teljes tudatában?

Az oktatás célja mindig az (kéne, hogy legyen), hogy egy gyerek számára megadja a lehetőséget képességei kibontakoztatására. Egy igazságos és esélyegyenlőségre építő oktatási rendszerben pedig épp ezért a hátrányos helyzet leküzdése kiemelten fontos cél (kell, hogy legyen). Ez ugyanis a záloga annak, hogy gazdaságilag is fejlődőképes országot és nem szélsőségesen egyenlőtlen társadalmat építhessünk magunk köré. Egy olyan országot, melyben mindenki megtalálhatja a számára örömöt jelentő munkát, vagy legalább a megélhetését. Nem a gombhoz kell varrni a kabátot, nem a ló elé kell fogni a kocsit.

A hátrányos helyzetű gyerekek száma egyre nő az országban – nem függetlenül attól, hogy a kormány gyakorlatilag elengedte a leszakadók százezreinek a kezét. Gazdasági fejlődést viszont csak akkor várhatunk, ha versenyképes tudású fiatalok megfelelő munkaerő-piaci körülmények közé léphetnek ki az oktatásól. Jelenleg egyik feltétel sem adott: a munkaerőpiac ezer sebből vérzik, de versenyképes tudással sem állunk túl jól, pláne nem a szakképzésben.

Épp ezért ijesztő az, amit most látunk: félő, hogy erőből terelnek majd diákokat a szakképzésbe, ami erre nincs felkészülve. Márpedig ez nem csak a szabad iskolaválasztás korlátozása, nem csak az igazságos és esélyegyenlőségre építő oktatási rendszer (újbóli) szembeköpése, de bizonytalan kimenetelű kísérlet is, egy teljes generációnyi gyerek életével. Amit egyetlen kormány sem engedhet meg magának, felelőssége teljes tudatában.

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.