Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szégyenletesen alacsony ápolási díjból csak nyomorogni lehet a „családbarát-gyerekbarát” NER-ben

Ez a cikk több mint 6 éves.

Ön meg tudna élni havi 28 ezer forintból gyermekével együtt? És esetleg 50 ezerből? Előbbit akkor kaphatja, ha fogyatékos családtagját gondozza, utóbbit, ha családtagja fogyatékossága annyira súlyos, hogy étkezéshez, tisztálkodáshoz, öltözéshez vagy lakáson belüli közlekedéshez is segítségre van szüksége. Az összeg a kelet-európai országok közül nálunk a legalacsonyabb. Az elképesztően igazságtalan, megalázó és méltatlan helyzet miatt az ÉSZ – Érdekvédő Szülők csoportja nyílt levelet írt a képviselőknek, amelyet alább változtatás nélkül közlünk.

apolasi-dij.jpg

 A fotón egy 2013.december 3-án tartott demonstráció, ahol a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület és más civil szervezetek már 4 évvel ezelőtt is azt kérték, hogy az ápolási díjat emeljék fel a minimálbér összegére, és ismerjék el munkaviszonyként; MTI Fotó: Szigetváry Zsolt; forrás: mon.hu

Családbarát? Gyerekbarát? Tények – ÉSZ érvek

 

NYÍLT LEVÉL MAGYARORSZÁG DÖNTÉSHOZÓINAK

Tisztelt Képviselő Asszony / Képviselő Úr!

Mi, tartós beteg és fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülők szavazatunkkal megadtuk Önöknek azt a privilégiumot és megtiszteltetést, hogy képviselhetik érdekeinket a Tisztelt Házban. Mi, magyar állampolgárok és így az Önök megbízói és munkaadói az alábbi érdekünk képviseletével bízzuk meg Önöket:

AZ ÁPOLÁSI DÍJAT, A TARTÓSAN GONDOZÁSRA SZORULÓ SZEMÉLY OTTHONI ÁPOLÁSÁT ELLÁTÓ NAGYKORÚ HOZZÁTARTOZÓ RÉSZÉRE BIZTOSÍTOTT ANYAGI HOZZÁJÁRULÁST MINŐSÍTSÉK ÁT MINIMÁLBÉRES MUNKAVISZONNYÁ VAGY MINIMÁLBÉRES FOGLALKOZTATÁSI JOGVISZONNYÁ.

A jelenlegi ápolási díj összege a napi 24 órát igénybe vevő gondozó részére: nettó 27.900 forint.

Nem, nem írtuk el: 27.900 forint.

Nem, tisztelt Képviselő Asszony, tisztelt Képviselő Úr, nem olvasta félre: huszonhétezer- kilencszáz forint.

Hogy kézzel fogható legyen, mutatjuk, mire elég 27.900 forint ápolási díj egy hónapra, azaz 30 napra:

– 1 kg kenyér 179 forint, 30 napra 5.370 forint

– 1 kg hagyma: 159 forint

– fél liter tej naponta 4.335 forint

– 10 darab tojás: 350 forint

– 5 kg krumpli: 1.000 forint

– másfél kg zsír 689 forint

– víz-, gáz-, villanyszámla (nyáron, és természetesen, ha nincs légkondicionáló, medence, szauna stb…) kb. 15.000 forint.

Összesen: 26.903 forint.

Szabadon felhasználható összeg: 997 forint. Lehet belőle luxus vajat venni, esetleg luxus sót. Vagy cukrot. Luxust. Gyógyszert már nem.

Olyan luxuscikkekre, mint fogkefe, fogkrém, WC-papír és bármiféle tisztálkodásra alkalmas szer, sajnos már nem jutott pénz.

Persze ne dramatizáljuk túl a dolgot, hiszen vannak, akik már 50.220 (!) forintot is kaphatnak havonta! Ehhez nem kell mást tenniük, mint egy halmozottan fogyatékos embert a nap 24 órájában fokozottan kell ápolni éjjel-nappal (vagyis emelgetni, mosdatni, öltöztetni, etetni, éjjel forgatni). Nekik ebből a kiemelten magas összegből már az olyan úri huncutság, mint akciós gyümölcs is megengedhető. Ha már a hús nem.

Azon aprócska tényt, hogy ezeknek az embereknek a fokozott fizikai és lelki igénybevétel miatt milyen plusz egészségügyi és pszichés terhekkel kell megküzdeniük, s erre mennyi pénzt kellene költeniük, hagyjuk most figyelmen kívül…

Jelenleg, azaz 2017. május 15-én több mint 50.000 embert aláznak meg ezekkel az összegekkel.

S hogy a környező országok hogyan teljesítenek? Jobban.

Románia: 85 ezer forint,

Szlovákia: 134 ezer forint,

Csehország: 180 ezer forint,

Horvátország: 137 ezer forint,

Lengyelország: 105 ezer forint.

(forrás)

Ám de hadd idézzük Önöket. Magyarország, 2018. évi központi költségvetés, részlet:

„I. Az Emberi Erőforrások Minisztériumafejezet céljai:

„Család- és ifjúságügyért felelős ágazat

A család- és népesedéspolitika célja a demográfiai stabilitás elérése a magyar gyermeket vállaló és nevelő családok megerősítésével, a családbarát közgondolkodást erősítő szakmai programok és akciók végrehajtásával, a családok jólétének növelésével, a munka és a család alapú társadalom kiépítésével, amelyhez az ágazat a társágazatokkal együttműködésben, a családbarát szemlélet erősítésével járul hozzá.

A család- és népesedéspolitika területén továbbra is kiemelt szerep jut agyermekvállalás ösztönzésének, melynek során az eddigieknél nagyobbhangsúlyt kap a határainkon kívül élőmagyar honfitársaink gyermekvállalási szándékainak támogatása, amely egyidejűleg a nemzeti identitás, az anyaországhoz fűződő kapocs megerősítését is szolgálja.”

(forrás: parlament.hu)

Ugye még véletlenül sem következhetünk arra, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekeink nem illenek bele a „családbarát és munka alapú támogatás” elképzelésbe?

A megbízás teljesítése után nyugodtan elmehetnek aludni. Addig, kérjük, ne tegyék!

Köszönettel és üdvözlettel:

Az Érdekvédő SZülők -ÉSZ csoport tagjai

CSak Együtt Van Esély -CSEVE csoport, Lépjünk, hogy léphessenek!-Közhasznú Egyesület, SMA egyesületi csoport, Agyvelő Csoport, Autizmus a családban1, Tehetséges gyermekeket nevelő szülők, Autista gyermeket nevelő szülők (Agynsz), Szülői hang, TEGYE csoport, Tabunyitogató, Itt a kezem! csoport, Autizmus live közösség, Autizmus szülői szemmel

 

Ma Magyarországon több mint 55 ezer olyan ember él (ez kb. Eger teljes lakosságának felel meg), akik otthonukban ápolják hozzátartozójukat – teszik ezt azért is, mert az állam nem képes megfelelő segítő ellátásokat (pl. napközi-otthonos vagy egyéb nappali szolgáltatást) adni. Ez az 55 ezer ember jelenleg a létminimum határán nyomorog az általuk ápolt fogyatékos családtagjukkal együtt – munkájukat az állam a statisztikai hivatal szerint átlagosan havi nettó 37 500 Ft-os „ápolási díjjal” ismeri el. Aki ápolási díjat kap, az nem vállalhat napi 4 órásnál komolyabb munkát, ám az igazság az, hogy az érintettek többségének semmilyen állásra nincs kilátása.

Mindez a magyar államnak (2015 végén, KSH) évi 24,9 milliárd forintba került – miközben ennek közel négyszeresét költi Orbán Viktor kormánya például a budapesti úszó világbajnokságra (eddig 94 milliárdot). 

Az ápolási díj összegét az elmúlt 15 év kormányai szinte egyáltalán nem emelték. Ha az átlagosan igénybe vett (ténylegesen megkapott) ápolási díjakat nézzük, akkor a 2006-os Gyurcsány-kormány valamivel 24 ezer Ft fölötti összeget, a 2010-es Bajnai-kormány az átadáskor 28 ezer forintot, a 2014-es ciklus végén pedig havi 34 ezer forintot kaphattak az érintettek.

 

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.