Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem Trump teszi tönkre a bolygónkat, hanem akik szerint már eleget teszünk

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.
Ez a cikk több mint 3 éves.

Donald Trump június 1-jén bejelentette, hogy kivezeti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből. A világsajtót pillanatokon belül elárasztották a hírek: „Trump halálra ítélte a bolygót”, „veszélyben a Föld sorsa”. Mintha eddig a világ sorsa rendben lett volna, Trump bejelentéséig a klímaváltozás ügye el lett volna rendezve.

usa-trump-g7.jpg

kép: Stephane de Sakutin/Reuters

A 2015-ös párizsi klímacsúcs eredményeként létrejött Egyezményt 195 ország írta alá, melyek kötelezték magukat, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével a globális felmelegedés mértékét 2°C-k alatt tartják, valamint, hogy a fejlett országok pénzügyileg segítik szegényebb társaikat a klímaváltozás következményeire való felkészülésben, és a megújuló energiaforrásokra való átállásban.

Az Egyezményt sokan fordulópontnak tekintették a klímapolitikában: végre a világ országai egyesült erőfeszítést tesznek, hogy felszámolják ezt a globális problémát! Mások kevésbé voltak lelkesek. Sokan pusztán egy jó irányba tett első lépésnek tartották az Egyezményt, mások, mint a Columbia egyetem klímakutatója, James Hansen „értéktelen papírdarabnak” nevezték azt. Az Egyezményben leírt célkitűzések ugyanis sok kutató szerint elégtelenek a 2°C-os felmelegedés elkerülésére, és messze vannak attól, hogy a legszegényebb, és a klímaváltozás hatásainak leginkább kiszolgáltatott embereket megvédjék. Ezen kívül minden ország maga felel a célkitűzések eléréséért, nincs semmiféle mechanizmus, amely a betartatásukat biztosítaná. Az Egyezmény így nem egyéb, mint elégtelen és számonkérhetetlen ígéretek halmaza.

A „Trump elhozta a világvégét” tehát egy hamis narratíva, hiszen a világvége nyugodtan eljöhet úgy is, hogy az USA az Egyezmény országai közt marad, elvégre az Egyezmény még a saját maga által kitűzött célok elérésére is alkalmatlan. A valóságban annyi történt, hogy 2015-ben egy kicsiny és hosszú távon valószínűleg elégtelen lépést tettünk előre, majd 2017-ben egy jelentéktelen lépést hátra. A világsajtó bombasztikus szalagcímei azonban azt a benyomást keltik, hogy a klímaváltozás problémájára már érdemi megoldást találtunk, az egyetlen fennmaradó probléma az olyan begyöpösödött, klímaváltozást tagadó politikai vezetők, mint Trump.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Ez a narratíva természetesen jó szolgálatot tesz a hatalmi eliteknek szerte a világon. Lehetővé teszi a számukra, hogy pusztán üres ígéretekkel, és a Trump döntése elleni szimbolikus gesztusokkal az emberiség klímalovagjainak szerepében tetszelegjenek. Egyszersmind kifogja a szelet az Egyezmény kritikusainak vitorlájából, mondván: lehet, hogy az nem tökéletes, de mi legalább csinálunk valamit, szemben a világvége hírnökével, aki direkt a szakadékba taszítja a bolygót. Így a hatalmi elitek legitimációs alapot szerezhetnek maguknak úgy, hogy ez nekik semmibe sem kerül.

Erre a legitimációs alapra szükségük is van, hiszen ha valóban tenniük kellene valamit a klímaváltozás ellenében, saját hatalmuk alapjait veszélyeztetnék. A politikai hatalom ugyanis ma világszerte ki van szolgáltatva egy olyan globális gazdasági struktúrának, melynek működése és fennmaradása azon múlik, hogy zavartalanul folytathatja-e a természeti erőforrások kizsákmányolását és a természeti környezet – benne az éghajlat – átformálását a kontrollálatlan profittermelés érdekében. Ha a politikai hatalom birtokosai biztosítani akarják országaik gazdasági-politikai stabilitását – nem akarnak sem államcsődöt, sem éhséglázadásokat -, kénytelenek a befektetések, a termelés és a kereskedelem fölött uralkodó gazdasági elitek érdekeit kiszolgálni. Ezek az érdekek pedig az ipari forradalom óta szorosan összefonódtak a fosszilis tüzelőanyagok korlátlan kiaknázásával.

Nem csak arról van szó, hogy az autó- vagy olajipar olyan nemzetközi befolyásra és lobbierőre tett szert a 20. század során, mellyel könnyű szerrel befolyásolhatják a világ vezetőit és hátráltathatják a megújuló energiaforrások terjedését. Egyes kutatók – a svéd Andreas Malmtól a német Elmar Altvaterig – egyenesen azt állítják, a kapitalizmus egész gépezete megbénulna, ha nem hagyatkozhatna a fosszilis tüzelőanyagokra, és ha a környezeti szennyezés terheit nem pakolhatná a világ legszegényebb, legkiszolgáltatottabb emberei nyakába, akiknek nincs erejük ellenszegülni az őket sújtó rendszernek.

Ez a rendszer – a világvégén borongó sajtóval együtt – elhiteti velünk, hogy ez a legtöbb, amit tehetünk, örülnünk kell, hogy legalább történik valami. „A párizsi Egyezmény ugyan nem tökéletes – hangzik a mantra -, de több mint a semmi. A klímaváltozás folyamatát fűtő globális folyamatokat nem változtathatjuk meg egyik pillanatról a másikra, örüljünk neki, hogy a világ vezetői legalább hajlandóságot mutatnak, hogy javítsanak a helyzeten. Talán jobb lenne, ha még ennyit sem tennének?”

Nehéz érzékeltetni azt a végtelen cinizmust és embertelenséget, amellyel a világ hatalmi és gazdasági elitjei – kezükben a világ összes politikai, gazdasági, katonai erejével – széttárják karjukat mondván: „mi igazán szeretnénk javítani a helyzeten, mi tényleg örülnénk, ha nem kellene megmérgeznünk a levegőt, elpusztítani számtalan élőhelyet, életveszélybe sodorni embertársainkat, egész országokat, mi igazán szeretnénk az általunk előidézett globális kataklizma terheit nem a legkiszolgáltatottabbak vállára helyezni, de sajnos muszáj… de higgyétek el, veletek együtt aggódunk.”

Mintha csak valami megrendíthetetlen természeti törvény mondaná ki, hogy a globális gazdasági folyamatokat mozgásban kell tartani, a profittermelés motorját nem lehet leállítani, hiába lesznek egyre többen, akik a klímaváltozás által  előidézett szárazságok nyomán nem jutnak majd vízhez és élelemhez, akik az emelkedő tengerszintek miatt veszítik el az otthonukat, akik az egyre szűkösebb erőforrásokért folytatott háborúban lelik majd halálukat. Valamiért minden probléma nélkül meg tudjuk érteni, hogy az emberi tevékenység képes megváltozatni az egész bolygó éghajlatát, de azt már elképzelni sem tudjuk, hogy a tudatos emberi cselekvés megváltoztathatná azokat a gazdasági és hatalmi struktúrákat, melyek ezt a folyamatot előidézik.

Nem, nem Donald Trump és a klímaváltozás tagadói hozzák el a világvégét. A világvégét azok a politikai és gazdasági elitek hozzák el, melyek a klímapolitikát is saját hatalmi pozícióik megerősítésére, és a közvélemény elhallgattatására használják fel. És az a közvélemény, amely ezen elitek jóindulatától várják a megoldást; azoktól, amelyek közvetlenül profitálnak az éghajlatváltozást előidéző folyamatokból, és akik pusztán vagyonuk, erőforrásaik révén átvészelhetik annak legpusztítóbb következményeit. Az a közvélemény, amely ünnepli az elit erőtlen félmegoldásait és ígérgetéseit, és azt képzeli, hogy Trump jelenti a legnagyobb problémát a klímaváltozás szempontjából.

A világvégét azok hozzák el, akik nem értik meg, hogy nem tudjuk kikönyörgni a hatalomtól, hogy tegyen valamit. Nem érhetünk célt azzal, ha meghunyászkodunk a politikai és gazdasági eliteknek és reméljük, hogy józan belátással és emberséggel lesznek azok felé, akik a leginkább ki vannak szolgáltatva a klímaváltozás következményeinek. Nem, ebben az ügyben csak akkor nyerhetünk, ha mi magunk teszünk szert hatalomra, ha nemzetközi szerveződésen és nyomásgyakorláson keresztül felruházzuk a kiszolgáltatottakat, minket magunkat, a népet, az erővel, hogy érvényesítsék érdekeiket a hatalmi elitekkel szemben. A klímaváltozás ellen folytatott küzdelmet nem érthetjük meg másként, csak a néphatalomért folytatott küzdelemként.