Lehet sírni, de tényleg észszerű válasz a magyar problémákra, hogy fizessenek a gazdagok

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Szomorú, hogy a hitelét vesztett MSZP hirdette meg a fizessenek a gazdagok programot, hiszen a párt maga is részese volt az elmúlt 27 évben annak, hogy ide jutott az ország. De a helyzet az, hogy igazuk van. A társadalmi egyenlőtlenségek óriásivá váltak Magyarországon, a középosztály lassan szétporlad, és helyüket egy új csoport, a lecsúszók veszik át. Az elmúlt években az adófizetők által befizetett pénz nem a szegénység enyhítésére, hanem például lakáscélú támogatások, adókedvezmények formájában és a sávos SZJA egykulcsossá tételével a jobb módúakhoz vándorolt, miközben a rászorulóknak járó támogatások csökkentek.9u7ktkqturbxy85mzg0yzc0nza2njhjnmfjmmvmy2rjzdyyotbmntcxns5qcgvnkpudamypzrnazqrukwxnaxtnabw.jpg

kép: MTI – Balogh Zoltán

Ezeket a tendenciákat meg kell fordítanunk, és ha ezeket a tendenciákat meg akarjuk fordítani, akkor a politikának és a magyar államnak kell közbeavatkoznia, méghozzá az újraeolosztás radikális átgondolásával. A pénzt pedig nem nagyon lehet máshonnan átcsoportosítani, mint a nyugati multiktól, a magyar nagycégektől és a leggazdagabbaktól.

Óriási hümmögés indult be Botka László és az MSZP fizessenek a gazdagok kampányszlogenjére. Pedig ez nem demagógia, valójában ez az igazság. És hiába hasonlítja Seres László Rákosi Mátyáshoz Botkát, hiába írnak Puzsér és mások demagógiáról, Botkának igaza van.

Botkáék javaslata, ami az SZJA adókulcsainak átalakításával, illetve vagyonadó bevezetésével 300 milliárd forintot rendezne át a költségvetésben úgy, hogy a leggazdagabbak felől a legszegényebbekhez csoportosítana át pénzeket, egy szükséges intézkedés.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

A KSH adatai szerint idén januárra az előző évekhez képest óriásit növekedtek a bérek. Az átlagbér 273.800 forintra nőt. Ez mindenképpen jó hír, csakhogy még a minimálbér emelés mellett is feltételezhetjük, hogy az átlagbér növekedésének oka a a leggazdagabbak jövedelmeinek növekedése. Hogy miért?

A nemzeti adó- és vámhivatal 2015-re vonatkozó adatai szerint a közel 4 millió alkalmazottból 39.613 volt olyan, aki átlagosan bruttó egymillió forint fölött keresett havonta, havi 500 ezer fölött 210 ezer adózó keresett, havi 300 fölött pedig 658 ezer. A KSH jelentése szerint a bruttó átlagbér 2015-ben 245.500 forint volt, efölött 955.425 fő keresett. Értjük mit jelent ez?

2015-ben a munkabér után adót fizetők közül csupán 23%-a keresett az éves átlagbér felett. A munka után adózók 77%-a az átlagbér alatt keresett. Annyit érdemes hozzátenni, hogy a KATA és egyéb egyéni vállakozói státusz megbolondítja ezeket a számokat (ezek a bevételek adójogilag nem munkajövedelmek), de mivel ezeket inkább a jobban keresők tudják igénybe venni, lényegi változást nem hoz az arányokban.

Bár nyilvánvalóan ezekből a számokból nem lehet egy osztályszerkezetet felállítani, de azért látszik, milyen szűk ma a középosztály, milyen kevesen vannak az elit tagjai, és mekkora tömegeket érint az elszegényedés, a lecsúszás, és az, hogy nem tudják biztosítani a megélhetésüket. Ezekből a számokból ugyanis az adózókra vonatkoztatva azt láthatjuk, hogy az adózók egy százaléka, az elit az, aki egymillió forint felett keres. Szűk 5 százalék a felső középosztály, 205 ezer ember, aki 500 ezer és egymillió forint között keres, és van a középosztály, 448 ezer ember, 11%, aki 300 bruttó és 500 bruttó között keres, no meg a többiek, az alsóközép, a lecsúszók, a szegények, a 84%. És akkor ott van még a majd 6 millió ember, aki nem fizet személyi jövedelemadót. A nyugdíjasok, akik között egyre növekszik az időskori szegénység, a tanulók, diákok, akik között iszonyatosan magas a gyerekszegénység, vagy a munkából kiesők, például a rokkantak, akik szintén nem kacsalábon forgó villákban élnek.

Tehát érezzük a brutális társadalmi különbségeket? Szagoljuk az egyenlőtlenséget a levegőben?

Persze lehet azt mondani, 2017-re ez pozitívan változott, de számos kutatás alapján sejthetjük, nem csökkentek ezek a különbségek. Lehet tudni például, hogy a budapestiek jövedelmei a vidékiekénél gyorsabban nőnek, ahogy a diplomások és az elit szakmák jövedelmei is.

Ezek az egyenlőtlenségek pedig nem csupán számok, hanem valóság van mögöttük. Ha pedig összevetjük azzal, hogy ma az állam jóval több támogatást és kedvezményt nyújt  a gazdagoknak, mint a szegényeknek (pl. a lakáscélú támogatosok kétharmada 2015-ben olyan támogatásra ment, amit főként jobb módúak vehettek igénybe, hogy a szociális védőháló az egyébként egyik legrosszabbul kereső szakma, a szociális munkások kivéreztetésével, a 3 hónapra levitt álláskeresési járadék csökkentésével, a szociális támogatások központi rendszerének megszüntetésével és a felelősség önkormányzatokra hárításával, akkor azt láthatjuk, hogy az óriási vagyoni egyenlőtlenségek mellett egyre kevesebb védelmet kapnak azok, akiknek egy betegség, egy munkahely megszűnése, egy váratlan kiadás a lecsúszást jelentheti.

Márpedig ezt az egyenlőtlenséget fel kell számolni, a társadalmi csoportok lecsúszását meg kell állítani. És nem csupán azért, mert egy demokrácia és egy ország vagy közösség lényege, hogy megpróbál minél több tagjának minél nagyobb jólétet biztosítani ahelyett, hogy egy szűk elitnek juttatná a jövedelmeket. Nem csupán azért, mert egyszerűen a szegénység borzalmas állapot, azoknak, akik benne élnek, és azoknak is, akik körülötte.

Hanem azért is, mert a rossz oktatási rendszerünkkel, a rossz egészségügyi rendszerünkkel egyszerűen „emberi errőforrások” tömegeit veszítjük el évről-évre azáltal, hogy megfosztunk embereket attól, hogy maguk és közösségük számára hasznot hajthassanak.

Mert szegénységben, elszegényedésben, lecsúszásban nem lehet kiváló teljesítményt nyújtani, nem lehet igazán a tehetséget kibontakoztatni. Szegénységból, lecsúszásból, elszegényedésből nem lesz ötlet, nem lesz start-up, nem lesz semmilyen „nemzetgazdaság számára fontos” teljesítmény.

Márpedig itt és most Magyarországon cselekedni kell. És persze lehet azt mondani, hogy nem építünk stadionokat, meg majd nem lesz korrupció, de ez nem elég a bérfeszültség tompítására, az egyenlőtlenségek felszámolásának elkezdésére, az oktatás és az egészségügy fejlesztésére, munkahelyteremtésre.

És ha megnézzük a fenti számokat, nem nagyon tudunk mást mondani, mint hogy két csoporttól lehet elvenni pénzt, a leggazdagabbaktól és a nagytőkétől.

Utobbinál azt láthatjuk, hogy a kormány épp az 500 millió feletti bevétellel rendelkező vállalatok társasági adóját csökkentette 10 százalékkal, míg a kis és közepes vállalkozások társasági adóját 1 százalékkal. Ezt biztosan vissza kell csinálni, mert egyszerűen nem éri meg és igazságtalan, de a szektorális adókat is érdemes átgondolni, amiket majdnem teljesen a fogyasztókra hárítottak át a multik. Hogy lehet, hogy az állítólag durván megterhelt bankszerktorunk kereste tavaly a legtöbbet az ügyfelein Kelet-Európában, és a magyar hitelezési szektor is sosem látott nyereséget termelt?

De szükség van az adórendszer átalakítására is, mert nevetséges az a helyzet, hogy 200 ezer forintból valaki ugyanolyan arányú SZJA-t fizet mint 2 millió forintból. Hogy valakinek adóelvonás után a gyereke nyári táborára nem jut pénz, míg másnak ez azt jelenti, hogy évi 4 alkalom helyett csak háromszor megy külföldi nyaralásra a családjával. És igen, szükség van arra ma Magyarországon, hogy a leggazdagabbak nagyobb részt vállaljanak annak a katasztrófának az elhárításából, aminek az előidézése alatt, 27 évig, nyertesek voltak. Az a kicsivel több, mint 40 ezer ember, akit érintene egy vagyonadó, vállaljon nagyobb részt ebben!

Ezt jelenti a fizessenek a gazdagok, és talán a fenti számok meggyőzik a most hümmögőket arról, hogy ha az MSZP-t érthető módon nem is akarják támogatni, a fizessenek a gazdagok ma nem demagógia, hanem észszerű válasz az ország válságára.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Olvass tovább!