Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nemzeti konzultáció a semmiről: a buszos utaztatással kapcsolatban bezzeg kíváncsi a kormány az emberek véleményére

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Tegye mindenki a szívére a kézét: mégis mit értünk mi, pórnép, az utca egyszeri fiai és lányai a buszos utaztatásokhoz? Ugye, hogy semmit. Felesleges erről internetes konzultációt tartani? Igen. Ennyire egyszerű az egész.

nemzeti_busz.jpg

Forrás: omnibusz blog

Van néhány dolog, ami miatt mégis érdemes beszélni arról, hogy a kormány megint internetes konzultációt indít, méghozzá most éppen a veronai buszbaleset nyomán felmerülő szabályozási kérdésekről.

Például az, hogy valóban teljesen értelmetlen erről internetes konzultációt tartani. Három kérdésben várják az emberek véleményét:

  • közlekedhessenek-e éjjel 11 és hajnali 4 óra között a diákokat szállító buszok;
  • a sofőrök egészségügyi alkalmasságával – különös tekintettel az alvászavarra – összefüggő szabályozással kapcsolatban;
  • és a diákokat szállító buszok műszaki paramétereiről.

Namost. Egyrészt van az, hogy a KLIK már a múlt héten kiadta ukázba (azaz kérte) az iskolákat, hogy a kirándulásokat úgy szervezzék, hogy 23 és 4 óra között a sofőrök mindenképpen egy szálláshelyen tartsanak pihenőt. Akkor erről mégis minek konzultálni? A másik két kérdéssel kapcsolatban meg: feltételezhetjük, hogy azok, akik buszokat adnak bérbe ilyen kirándulásokra, pontosan tisztában vannak vele, hogy milyen paramétereknek és követelményeknek kell megfelelni. Ellentétben velünk. Mit mondjon az egyszeri ember, ha megkérdezik a buszsofőr egészségügyi állapotáról? Hogy ne legyen fél szeme meg fél keze? És azt tényleg le kell írnunk, hogy jó lenne, ha a busznak négy kereke lenne, meg ki lehetne látni az ablakán?

Látva a kérdéseket, elmondható, hogy a probléma valójában mindössze annyi, a kormány ezzel (és az összes többi, nemzeti konzultációnak csúfolt dologgal) sem akar mást tenni, mint elterelni a közvélemény figyelmét.

Kattints és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Jelenleg van is miről. Mondjuk ki: álságos dolog, hogy  úgy tesznek, mintha kikérnék a társadalom véleményét, egy ilyen témában, mint  az iskolai buszoztatás. Miközben az olimpiáról szóló népszavazást már akkor elkaszálták, amikor még hivatalosan nem is történt meg az érvényes aláírások összeszámlálása, és a bejelentés, hogy  megvan a népszavazás kiírásához szükséges minimum 138 ezer. Az olimpia ügyében szembe köpte a magyar lakosságot a kormány, amikor kivonultak a pályázatból. Akkor most elhisszük, hogy tényleg érdekli őket, hogy mit gondolunk a gyerek osztálykirándulásáról?

És ha már itt tartunk: a magyar kormány az elmúlt években módszeresen züllesztette le az oktatást. Megszámlálhatatlan probléma merült fel, ezek közül nem egyre szakértők, pedagógusok, szülők, diákok és olyan szerveződések is megpróbálták felhívni a figyelmet, mint a Tanítanék Mozgalom. A kormány pedig nem tett semmit. De a veronai buszbaleset (aminek továbbra sem tudjuk, hogy mi volt a kiváltó oka) most megmozgatta a fantáziájukat, és ezt a tragédiát igyekeznek felhasználni álságos módon arra, hogy a demokrácia csalfa illúzióját megteremtsék számunkra. Nem más ez sem, mint kegyeletsértés, egyben a magyar társadalom ismételt szembeköpése.

Csak egy fontos szempont még ehhez: internetes konzultációt tartottunk már, Deutsch Tamás vezényletével, méghozzá az internetadóról. Akkor, amikor az internetadót már visszavonták. Nem mellesleg az a kis konzultáció, amelynek végeredménye előre borítékolható volt, és amivel azóta sem nagyon büszkélkedik a kormány, 13 millió forintnyi közpénzt emésztett fel. Persze mondhatnánk, hogy ez még a jobbik eset, a gyűlöletkeltő céllal született menekültellenes, papír alapú nemzeti konzultációra ennél nagyságrendekkel több, 1 milliárd forint ment el.

De még egyszer tegyük fel a kérdést: tényleg olyan témákban kell konzultálni az emberekkel, amelyek nem az ő hatáskörükbe tartoznak?

Ha már olyannyira fontos a kormánynak a diákok osztálykirándulása, akkor persze lehet beszélni erről is. Például arról, hogy ezek a szigorítások, amiket most erőszakolnak rá az iskolákra, meg fogják drágítani az osztálykirándulások költségeit – ezzel pedig garantáltan sokaktól veszik majd el a lehetőséget, hogy ilyen programokon részt vegyenek.

Amikor felmerült az ötlet, hogy szabályozni fogják a buszos utazásokat, rögtön megírtam, hogy a Palkovics László által ajánlott változtatásoknak ebben a formában nincs értelme (és még emellett szégyenletesen kegyeletsértő is volt az államtitkár úr).

Megkaptam akkor rögvest olvasói levélben, cikk alatti ostobázó kommentben, de még személyesen, ismerőstől is, hogy hát de a gyereket minek olyan messzire utaztatni, akár 100 kilométeren belül is olyan csudákat láthat, hogy abból okuljon élete végéig.

De ez nincs így, ezt azért tudjuk, ugye? Sok minden van Magyarországon, 100 vagy akár csak 10 kilométeres körön belül is, amit érdemes megnézni, persze, és szórakozni, sportolni, osztálykirándulni is lehet a tanulókat a szomszédos településre vinni, mert „úgyis csak egymással vannak elfoglalva, nem érdekli őket, hogy mi van körülöttük” (ami egyáltalán nincs így, de ebbe most ne is menjünk bele). De hát sajna a helyzet az, hogy 100 kilométeren vagy az országhatáron belül viszont nincs egy rakás olyan dolog, ami hozzátartozik a nagyvilághoz, és amit a gyerek csak akkor láthat, ha egy osztálykirándulás keretein belül elviszik oda a pedagógusok, erősen csökkentett áron. Ez van.

És hogy akkor ez legyen csak a gazdagabb gyerekek kiváltsága? Hogy ne menjen síelni mondjuk az, akinek a szülei szegények? Igen, a magyar iskolarendszerben a szegregáció és az esélyegyenlőtlenség elve érvényesül, ezt tudjuk. De attól, hogy ez tény, még nem kell feladni ellene a küzdelmet. Minden gyerek megérdemli, hogy épp olyan oktatásban és kikapcsolódásban legyen része, mint másoknak, legyen vidéki vagy fővárosi, gazdag vagy szegény, vallásos vagy vallástalan, fiú vagy lány. Ha ez nem így van, akkor elfogadjuk, hogy az oktatási rendszer semmi más, mint a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésének terepe.

Mivel jelenleg, 2017-ben ez a kijelentés sajnos megállja a helyét, elvárható lenne (ha másért nem, akkor legalább a modern pedagógiai eszmék követelményeként), hogy megpróbáljunk tenni ellene, igyekezzünk legalább a szavak szintjén nem bebetonozni ezt az állapotot, nem evidenciaként elfogadni a rossz gyakorlatot.

Erről például lehetne és kéne is konzultálni. Csakhogy az ilyen párbeszédre a magyar kormány nem kíváncsi, a kritikát nem hallja meg, a megoldási javaslatokra nem nyitott. Pedig van belőlük bőven.

Olvass tovább!