Bosch Erzsébet egyedülálló édesanya. Alig egy hete a gyámhatóság kérésére 20 hónapos kislányát bölcsődébe íratta. Tartott tőle, hogy ha így tesz, gyermekét kiemelik a családból, vagyis elveszik tőle és nevelőszülőkhöz kerül. Ám végül mégis engedett a kérésnek. 2017. január 17-én, kedden reggel is bevitte a bölcsődébe a kislányát. Majd elment albérletet keresni. Nem sokkal később a XVIII. kerületi gyámhivatalból hívták: gyermeke ideiglenes elhelyezéssel nevelőszülőkhöz került.
Fotó: avarosmindenkie.blog.hu
Erzsébet most is, ahogy korábban is, kérte A Város Mindenkié (AVM) csoport segítségét. Az AVM szintén arra biztatta, hogy adja bölcsődébe a gyereket, hiszen egyrészt saját maga számára is könnyebbség így dolgozni, illetve albérletet keresni, másrészt az nem történhet meg, hogy a gyereket előzetes bejelentés nélkül elviszik az intézményből.
Most mégis megtörtént, Erzsébet reggel még elvitte Gabriellát a bölcsődébe, de vissza már nem kapta.
Erzsébet története tökéletesen rávilágít arra, milyen embertelen a rendszer. Kálváriája több mint 8 évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor vált el férjétől, saját jövedelme azonban nem volt elegendő, így nem tudta fizetni a magas lakbért és rezsit, szociális bérlakást viszont nem kapott, ezért hajléktalanszállóra került, közös kislányukat pedig Erzsébet édesanyjához adták ideiglenes gondozásra. Innentől kezdve az asszony számára a szociális ellátórendszer igazi labirintussá vált, a gyámhivatal pedig ahelyett, hogy segített volna neki a Családok Átmeneti Otthonába bekerülni, második gyermekét szintén kiemelték a családból (miután az asszony és élettársa között utóbbi alkoholproblémái miatt megszakadt a kapcsolat), őt pedig ismét a hajléktalanszálló várta. Végül harmadik kislánya születése után sikerült helyet szerezni számára egy Családok Átmeneti Otthonában, akkor úgy tűnt, hogy rendeződik a sora.
Az asszony jelenleg egy budapesti munkásszállón él, a gyes és családi pótlék mellett alkalmi takarításból tartja fenn magát. A gyámhivatal az előzetes vizsgálatok során alkalmasnak találta a munkásszálló körülményeit arra, hogy itt nevelje gyermekét. Most azonban, hogy a 20 hónapos Gabriellát kiemelték a családból, szóban arra hivatkoztak, hogy a munkásszállón poloskák vannak, így azt nem találják megfelelőnek. Csakhogy ez az érvelés így nem állja meg a helyét, a higiéniai körülményekért ugyanis nem a szülő, hanem az intézmény fenntartója, közvetve pedig maga az állam felel. Ráadásul bonyolítja az érvelést, hogy a munkásszállón, ahol valóban van poloska, más családok, más gyerekek is élnek… Emellett ezzel az indokkal elvenni egy gyereket az édesanyjától nem lehet. A Gyermekvédelmi törvény 7. paragrafusa ugyanis kimondja: „a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”.
Bosch Erzsébet tulajdonképpen a rendszer egyik tipikus áldozatának tekinthető. Vádolták már azzal, hogy nem megfelelő körülményeket biztosít gyermekének. Azzal is, hogy nem jól bánik vele. Ám a valóság az, hogy még a hatóságok is igazolták, hogy ez nem igaz, papírja van róla, hogy lelkiismeretesen gondoskodik róla. Érdekes módon azonban a hatóságok erre nem fordítottak figyelmet akkor, amikor elvették tőle a gyermekét.
Ráadásul Erzsébet azért is küzdött, hogy a korábban – szintén lakhatási gondok miatt – kiemelt hároméves lányát, Ráhelt ismét nála helyezzék el. Ezt a kérését a gyermekvédelmi intézmények folyamatosan akadályozták: bár munkásszállón lakik, egy határozatban „hajléktalanként” hivatkoztak rá, ezért, vagyis egy hamis állítás miatt nem kaphatta vissza lányát. A testvérek kapcsolattartását is nehezítették: hiába kérte, hogy ne vidéken legyen a kapcsolattartás, hiszen egy kisbabával nehezen utazik, ezt elutasították, Ráhel Albertirsára került nevelőszülőkhöz, Erzsébetet pedig arra kötelezték, hogy hagyja otthon, vagy valaki mással a kisebbik gyermekét, amikor a nagyobbikat látogatja. Most azt is felhozták ellene érvként, hogy a 20 hónapos kislányával a téli hidegben túl sokat utazott – hogy másik lányát meglátogathassa.
Vagyis semmilyen módon nem igyekeztek a hatóságok könnyíteni az asszony helyzetén. Az elmúlt 20 hónapban Erzsébet ellen lakhatási gondokra hivatkozva folyamatosan próbáltak különböző eljárásokat indítani, a tárgyalásokon és a határozatokban pedig hajléktalanként vagy pszichiátriai betegként utaltak rá, miközben tudták, hogy nem hajléktalanszállón él, és azt is, hogy több orvosi szakvélemény szerint – amelyeket éppen a gyámhatósági eljárások miatt kellett kérnie – nincs pszichés problémája.
Csakhogy a rendszer így működik: elég egyetlen elmarasztaló papír, és hiába cáfolják utólag, a megbélyegzés marad. Érdemi segítséget viszont mindeközben Erzsébet és családja a hatóságoktól nem kapott.
Tény, hogy a rendszer úgy van kódolva, hogy nem az egyedülálló anyák (és igen, ilyen esetekben többnyire anyákról és nem apákról van szó) felé billen a mérleg nyelve. A hivatalok útvesztőiben egy szegénységben élő nőt sokkal gyakrabban sújt súlyosabb ítélet, mint mondjuk egy középosztálybeli családot, és míg sok bántalmazott gyereket nem, vagy nem időben emelnek ki a hatóságok a családból (ez főként a jelzőrendszer hiányosságaiból fakad), Erzsébetet alig egy hét alatt „elkapták”, vagyis úgy vették el tőle a gyermekét, hogy tulajdonképpen nincs ellene olyan megalapozott vád, ami ezt indokolttá tenné.
Erzsébetnek nem retorziókra, hanem lakhatásra lenne szüksége. Támogatásra ahhoz, hogy magának és gyermekeinek otthont tudjon biztosítani. Csakhogy ehhez előbb olyan szociális védőhálóra lenne szükség, amely nem azokat bünteti, akik amúgy is ki vannak szolgáltatva, hanem ösztönző módon segítené őket visszatalálni egy emberi méltóságot tükröző életbe.
A munkásszálló valóban nem ilyen körülményeket biztosít. És mégis: nem Erzsébet az egyetlen, aki a családok átmeneti otthonából vagy a hajléktalanszállóról ide jut el – és látni kell azt is, hogy ezekhez képest már a munkásszálló is előrelépésnek számít. Mégsem saját otthon, még csak nem is albérlet, de hát jelen helyzetben albérletet találni egy egyedülálló, kisgyermekes édesanyának szinte lehetetlen… És bár előzetesen a gyámhivatal nem talált kifogásolnivalót a munkásszállóban, utólag már érvként használták ahhoz, hogy Gabriellát nevelőszülőkhöz utalják.
Jól mutatja a helyzet a rossz család- és szociálpolitika következményeit, amikor az állam azokat bünteti, akiket egyébként segítenie kéne.
Szociális lakhatási programokra, önkormányzatok által támogatott férőhelyekre lenne elsősorban szükség tehát, és akkor nem történhetne meg az, hogy egy édesanya reggel beviszi a gyermekét a bölcsődébe, de délután már nem kaphatja vissza, mert a hatóságok úgy döntenek (bármiféle különösebb előzetes vizsgálat vagy megalapozott gyanú nélkül), hogy elveszik tőle, és inkább nevelőszülőkhöz küldik.
A gyermekvédelmi rendszer azonban jelenleg erre képes: ma a szegénységben élő embereket inkább szankciók és retorziók sújtják, segítségre pedig aligha számíthatnak az államtól.
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 393 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
