Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ha Orbán szerint lényegtelen, hogy érvényes lesz-e a népszavazás, minek menjünk el szavazni?

Ez a cikk több mint 7 éves.

Én egy kicsit mindig csalódott vagyok, ha a részvételi arány kevesebb, mint száz százalék, mert abból indulok ki, hogy Magyarország jövőjéről van szó – Orbán Viktor, Origo, szeptember 22.

Politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége – Orbán Viktor, Katolikus Rádió, szeptember 29.

l_php_4.jpg

(Kép forrása: Alfahir.hu)

Orbán Viktor mai rádióinterjújában egyszerűen azt mondta: politikai értelemben nincs jelentősége a vasárnapi népszavazás érvényességének. Azt is hozzátette, hogy csak a nemek aránya és annak győzelme számít, és aki nem szavaz, az kivonul a közügyek intézésből (mintha a bojkott nem lenne a közügyek intézésének egyik formája).

Hát rég láttunk ilyen gyenge próbálkozást a miniszterelnöktől. Ha mindegy, hányan vesznek részt rajta, akkor minek népszavazást tartani? Miért nem aláírásgyűjtésnek vagy nemzeti konzultációnak nevezik akkor, ahogy az elmúlt években megszokhattuk? Akkor mire föl ez az egész túltolt kampány, a mindenhonnan felbukkanó plakátok?

Az 50 százalékos arány, amelyet egyébként a Fidesz emelt ilyen magasra, azt mutatja, érvényes-e a népszavazás. Ha nem éri el ezt a szavazatok száma, akkor nem az. Akkor nem csupán jogi-, hanem politikai értelemben is vereséget szenved a Fidesz.

Ugyanis ez egy cél, és amikor a Fidesz belekezdett a népszavazási kampányba, azt választotta, hogy eléri ezt a célt. Erről nyilatkoztak korábban fideszes vezetők, ezért költöttek el a mi adófizetői pénzünkből 15 milliárd forintot (kb. háromszor annyit, mint az összes szervezet és párt a 2014-es választásokon), hogy érvényes legyen a népszavazás. Ha ez nem sikerül, az bukás, lehet bárhogy is csűrni és csavarni a szavakat.

Persze egy ilyen bukás nem azt jelenti, hogy az emberek megszerették a menekülteket, vagy a nem létező kötelező kvótákat akarják. A nagy arányú nem szavazat arról beszél majd, hogy a magyar emberek egy nagy része nem szereti ezeket. Az érvénytelenség pedig azt mondja ki, a Fidesz nem tudott elég politikai támogatást gyűjteni magának, egy 40 százalék alatti részvétel pedig azt jelenti, hogy óriási vereséget szenvedett a kormánypárt. 

Támogasd a Kettős Mércét, hogy ne csak a kormányzati gyűlöletpropaganda jusson el az emberekhez, hogy a Mérce cikkei még több emberhez eljuthassanak a népszavazás kapcsán. Támogass minket 1000, 2000 vagy 5000 forinttal (ezekből az összegekből plusz 1000, 2500, vagy 7000 emberhez juthatunk el), és írd be a közlemény rovatba, hogy népszavazás; az így beérkező pénzeket a népszavazással kapcsolatos cikkeink, posztjaink Facebook-hirdetésére fogjuk fordítani.


támogatás bankkártyával

Ha Paypalen vagy banki utalással támogatnál minket, ide kattints.

Hiba lenne előre tippelni a vasárnapi eredményeket, mint Horn Gyula mondta egykor: nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni. De bűzlik Orbán mondataiból az érvénytelenség.

Ezek a szavak arról, hogy a részvétel nem számít, csak a nem szavazatok száma, olyan, mintha már a vereséget készítenék elő, hogy megmagyarázzák,Orbán soha nem is akart sikeres népszavazást ám, nem ezért tolt bele mértéktelen pénzt, fenyegetést, csalást a kampányba.

Már csak azért is, mert felmerül egy kérdés: minek menjen el valaki szavazni, ha mindegy az érvényesség? Ha úgyis biztos a nemek győzelme? Ha politikailag nem számít az érvényesség, akkor minek mozduljak ki otthonról?

Erre Orbán válasza, mint oly sokszor ebben a kampányban az, hogy lényegében kijelenti, aki nem szavaz, az hazaáruló (nagyjából azt mondja, nem tartozik a magyarok közösségéhez). De most komolyan, még egy olyan népszavazáson, ahol Orbán szerint is mindegy az érvényesség is megy a hazaárulózás?

Ha megértjük Orbán szavait az érvénytelenségről, akkor viszont ennek a népszavazásnak már egy új tétje is van. A nemek győzelme ugyanis biztosra vehető, viszont a részvétellel most a Fideszről mondhatunk ítéletet. Ugyanis minél alacsonyabb lesz a részvétel, annál nagyobbat bukhat a kormány. Orbán mai interjúja után ennek a népszavazásnak a valós kérdése pont az, amit Orbán el akar kerülni, hiszen ő emelte fel most ezt a témát, pontosan azzal, hogy látványosan el akarja fedni. A kérdés az mekkora lesz a részvétel, érvénytelen lesz-e a népszavazás, és ha igen, mekkorát fog bukni a Fidesz vasárnap?

Aki otthon marad, vagy érvénytelenül szavaz, az innentől kezdve már a kormányról is ítéletet mond, a többit meglátjuk vasárnap.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.