Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Míg nálunk óriási az informatikushiány, Kolozsvár a „kelet Szilícium-völgye” lehet

Ez a cikk több mint 8 éves.

A napokban röppent fel újra a hír, hogy krónikus informatikushiánnyal küzd a magyar gazdaság, és az érintett cégeknek olyan nehézséget okoz a képzett munkaerő hiánya, hogy mostanra maguk kezdik el képzeni a fiatalokat. Egy márciusban a kormányzat számára készített jelentés szerint legalább 22 ezer képzett IT-szakembert tudnának jelenleg is alkalmazni az itthon működő cégek, már ha lenne kit. A helyzet tökéletesen illeszkedik a magyar gazdaság válságos tendenciáiba a munkaerőhiányt illetően, és kiváló példája annak, a kormány hibás társadalompolitikája hogyan is játssza el Magyarország jövőjét. Pedig követendő példákért nem kéne messze menni, csak át kéne tekinteni Kolozsvárra, amelyről az elmúlt években a nemzetközi sajtó többször is a „kelet Szilícium-völgyeként” cikkezett.

szamitogep-e1442838342956-1024x576.jpg

(Fotó: 24.hu)

Többször, több helyen, köztük itt a Kettős Mércén is elhangzott már, hogy miközben milliók élnek a szegénységi küszöb alatt vagy azon egyensúlyozva, sokszor munka nélkül, teljes kilátástalanságban, addig a gazdaság óriási munkaerőhiánnyal küzd. Az, hogy egyszerre létezik komoly munkanélküliség és szintén komoly munkaerőhiány, azt jelenti, hogy a kormányzat nem képes jó közpolitikákkal egymásra találtatni a munkanélkülieket és a munkaerő nélkülieket. Az oktatási rendszer lerohasztása, az átképzési rendszerek hiánya, a munkakeresést lehetetlenné tevő „büntetőeszközök”, mint a közmunka, és legelső sorban a mesterségesen alacsonyan tartott bérek mind olyan tényezők, amelyek hozzájárulnak ehhez a válsághoz.

Mindenki látja, hogy ez a helyzet, már maguk a munkáltatók kérik a kormányt arra, emelje a minimálbér szintjét, sőt a kormány is látja ezt, de úgy tűnik, béremelés helyett valamiféle csodásan érkező, éhbérért dolgozni hajlandó vendégmunkás-seregben bízik inkább. Az egyetlen dolog, ami migrál a magyar gazdaságban, az a magyar munkaerő, amely Nyugatra menekül az emberséges bérek nyomában.

Az informatikushiány pusztán egyetlen csepp ebben a tengerben, ám egyrészt kiválóan példázza, miért is a rossz kormánypolitika a probléma fő oka, illetve különösen érzékeny terület is, hiszen az információtechnológia nem éppen egy letűnt kor maradványa, hanem a jövőbeli gazdasági fejlődés egyik záloga.

A már említett márciusi jelentés szerint (melyről hangsúlyozzuk még egyszer: a kormány rendelte) az informatikusok iránti kereslet a jövőben is átlagon felül fog növekedni, ám a magyar gazdaság képtelen lesz ennek megfelelni. Ami azt jelenti, hogy rengeteg, potenciálisan értéket teremtő, a nemzetgazdaságot növelő üzlettől eshetünk el. A jelentés több tényezőt azonosít a jelenség okaként. Az egyik nyilvánvalóan a felsőoktatás, a szakemberképzés visszásságaiban rejlik. Az oktatási rendszer szétverése, a felsőoktatásból kivont pénzek és az államilag támogatott helyek számának csökkenése bizony oda vezet, hogy nem lesz elegendő szakember, aki majd részt tudna venni annak a bizonyos GDP-nek a termelésében. Tovább nehezíti a helyzetet a közoktatás szörnyű helyzete, amely nem adja meg a szükséges készségeket a diákok számára, így aztán a felsőoktatás már csak „digitális analfabéták” közül tudna válogatni, ha informatikusokat akarna képzeni.

A harmadik hátráltató tényező – meglepetés! – az alacsony bérszínvonal. Mivel a globális piacon történik a verseny, a képzett szakemberek egy jelentős része elvándorol a jobb bérek reményében. Ez persze nem azt jelenti, hogy Magyarországon is holnaptól amerikai béreket kellene fizetnünk, de egy decens fizetés, amelyből kiszámítható, kényelmes életet lehet fenntartani, alapvető követelmény lenne az elvándorlás mérséklésében. Persze az IT-szakemberek körében jelenleg is átlagon felüliek a fizetések, de ez csak a legképzettebbekre igaz, közép- és alsószinten már korántsem ilyen jó a helyzet.

A magyarországinál sikeresebb modellekért nem kellene túlzottan messze menni, elég lenne csak keleti szomszédunkra, Romániára, és azon belül is Kolozsvárra tekintenünk. Utóbbit több nemzetközi magazin is a „kelet Szilícium-völgyeként” jellemzi – a párhuzam nyilván túlzás, és van benne jó adag piaci mítoszteremtés is.

De már az érzékelhetővé teszi a gazdaságban elfoglalt helyét, hogy jelenleg az IT-szektor a román nemzeti össztermék 6 százalékát teszi ki, ami önmagában is nagy szám, ám még figyelemreméltóbb, ha hozzátesszük, hogy ez az arány az elmúlt öt évben duplázódott meg és érte el a jelenlegi szintet. 2016-ban az ágazatban működő közel tizenötezer vállalat több mint százezer embert foglalkoztat országszerte.

A titok elsősorban persze az oktatási rendszerben rejlik. A túlnyomórészt állami fenntartású felsőoktatási rendszernek köszönhetően Románia világszinten a top tízben van a népességarányosan számított IT-szakemberek számát nézve. Ráadásul kilencven százalékuk beszél angolul. Egy 2014-es jelentés szerint az ország első helyet foglal el Európában a matematika és informatika olimpikonok számát tekintve.

Emellett a politikai döntéshozók is igyekeznek olyan döntéseket hozni, amelyek segítik az ágazat fejlődését. A dolgozók és munkáltatók számára óriási segítséget jelent, hogy az olyan IT-cégek esetében, amelyek az előző adózási évben alkalmazottanként tízezer dolláros jövedelmet értek el, az informatikusok mentesülnek a tizenhat százalékos jövedelemadó kifizetése alól. A kormány folyamatosan dolgozik azon, hogy kiterjessze a kedvezményezettek körét, jelenleg a start-up cégeket is be szeretnék vonni ebbe a körbe.

Az informatikai iparág leginkább a fővárosban és Kolozsvárott összpontosul, a legtöbb figyelmet azonban az utóbbi kapja, lévén, hogy 25-ből egy kolozsvári ebben az ágazatban dolgozik. Pár évvel ezelőtt az önkormányzat Cluj Innovation City néven egy hatalmas projektbe fogott, melynek célja, hogy egy külön negyedet építsen fel az informatikai vállalatok és dolgozóik számára. A projekt egyúttal stratégiai léptékű együttműködést kovácsolt a döntéshozók, vállalatok, dolgozók és a város egyetemei között. Ugyan az átadás a tavalyi tervezett határidőhöz képest később fog megtörténni, de a legtöbb érintett igen pozitívan nyilatkozik a dologról.

Kolozsvár példája persze azt is megmutatja, hogy a világ ezen részén semmi sem fenékig tejfel. A Szilícium-völgy jelző azért sántít leginkább, mert a kincses városban nem magas befektetésű, nagy hozzáadott értéket termelő tevékenység folyik, hanem főként nyugati multik szervezik ki ide az „összeszerelői” munkát, ahogy az más iparágakban is történik – nyilván az informatika területén nem fizikai összeszerelésre kell gondolni, hanem alacsonyabb hozzáadott értékű részfeladatok elvégzését. De az érték, vagyis a termék az végül valahol nyugaton áll össze és kerül a piacra. Éppen emiatt itt elmarad az az óriási befektetésmennyiség, amely mondjuk, az amerikai technológiai központba áramlik. Mindazonáltal amikor beindul a pezsgés, akkor előbb-utóbb jellemzően egyre több innovatív, vállalkozó szellemű ember jelenik meg ezeken a területeken, akik már nem elégednek meg az olcsóbb, kiszervezett munkaerő szerepével, hanem elkezdenek nagyobb szabású tevékenységekben gondolkodni.

Nyilván az is kérdés, hogy egy-egy ilyen kelet-európai metropoliszba tömörülő viszonylagos jólét mennyiben sugárzik ki az ország többi részére, és hogyan hat, erősít rá az országon belüli egyenlőtlenségekre. Emellett komoly veszélyekkel jár az is, ha egy ország túlzottan meg akar felelni a külföldi befektetők érdekeinek, ennek általában az otthoni polgárok egy jelentős része, és a demokratikus berendezkedés látja kárát.

De mindezektől függetlenül a román modell még mindig sokkal jobb kilátásokkal rendelkezik, mint amilyen a jelenlegi magyar helyzet. És nem kötelező mindenben a romániai utat járni, de a pozitív gyakorlatok mellett a hibákból is lehet tanulni. A pozitív oldalon azonban mindenképp meg kell jegyezni, hogy az oktatási rendszer fejlesztése, a minőségi, 21. századi viszonyokhoz igazított oktatáshoz való hozzáférés kiterjesztése, az átképzési lehetőségek megteremtése, illetve a jól kigondolt, hosszú távú fejlesztési stratégiák kidolgozása elengedhetetlen.

Úgynevezett „stratégiai partnerségek” megkötése helyett, amelyek révén a magyar kormány milliárdokat dobál különböző multik után (pl. irodaépítésre), érdemes lenne a magyar állampolgárokba fektetni, az ő oktatásuk és bérezésük minőségén javítani. A magyar gazdaságban nem fog érzékelhető változás beállni, amíg az állam nem fektet be saját polgárainak jólétébe. Vagyis addig, amíg a kormány nem korbáccsal fenyíthető, olcsó és képzetlen robotokként tekint a magyar polgárokra, hanem elkezd adóforintokat fordítani arra, hogy jól képzettek és önállók lehessenek.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.