Az úgy volt, hogy ma írok egy cikket, szép ábrákkal arról, hogy hogyan múlja alul magát a magyar gazdaság, és miért fogjuk mi ettől nagyon rosszul érezni magunkat.

De akkor egyszer csak szembejött ez a hír: „A Szabadság tér ’89 – a rendszerváltoztatás aktái című köztévés műsorából készített kétrészes könyvet az iskolákba és a könyvtárakba szeretné eljuttatni a kormány, az erről szóló kormányhatározat szerint összesen 71,3 millió forintot szán az idei költségvetésből.” A Magyar Közlönyben van szemérmesen elrejtve ez a krőzusi költés, amit egyébként a Blikk szúrt ki, véletlenül. A köztévés, akinek kétrészes könyve nyilván nagy karriert fog befutni az iskolákban és könyvtárakban, nem más, mint Rákay Philip.

Kép: Rákay Philip – Szabadság tér ’89, könyvtrailer

És akkor itt most álljunk meg egy pillanatra, és vegyünk egy nagyon mély lélegzetet.

Rákay Philip kétkötetes műve, amelyben feldolgozza saját köztévés műsorát papírformátumban, darabonként 7 ezer forintba, összességében tehát 14 ezerbe kerül. Küldenek belőle az iskoláknak és a könyvtáraknak, 71,3 millió forintért példányokat. A pénzt az idei költségvetésből állja a kormány.

Annyi sebből vérzik ez a dolog, hogy nem is tudom, hol kellene kezdeni. De mondjuk akkor kezdjük azzal, hogy bár az iskoláknak és a könyvtáraknak nyilván az a dolguk, hogy minden létező, értelmes forrást olvasóik rendelkezésére bocsássanak, az viszont már nem a kormány dolga, hogy azokat a forrásokat maga vételezze be, és ossza ki ezen intézményeknek. Pláne nem közpénzből, főleg nem, ha egyébként épp valami olyasmi történik az iskolák és a könyvtárak környékén, ami amúgy égbekiáltó gazság. Pedig a felállás ez: a köteteket az idei iskolakezdésig, vagyis augusztus 31­-ig kell eljuttatni az oktatási intézményekbe, illetve a könyvtárakba. Ennek érdekében azt az utasítást kapta a nemzetgazdasági miniszter, hogy a központi költségvetés terhére biztosítson 66,8 millió forintot a Miniszterelnökség, 4,5 millió forintot pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma részére. Utóbbi tárca vezetőjének, Balog Zoltánnak kell arról gondoskodnia, hogy a példányok időben eljussanak az iskolákba, könyvtárakba.

Bár vicces lenne elképzelni, ahogy Balog Zoltán többezer könyvvel a hóna alatt rohangál fejvesztve az országban, hogy mindenhova odaérjenek időben ezek a rettentően fontos remekművek – nincs okunk ezen nevetni.

A magyar oktatási rendszer inog, megdőlt, éppen csak hogy össze nem csuklik. A jövő évi költségvetésben mégis kevesebb pénzt szán a területre a kormány, mint idén. De az idei költségvetésből is kellett már pótolgatni például a KLIK büdzséjét, miközben már elalszik az unalomtól mindenki, ha meghallja, hogy az iskolákban nincs se kréta, se vécépapír, de a penész az bezzeg túltermeli önmagát.

Tényleg biztosak vagyunk tehát abban, hogy ilyen állapotok között a legfontosabb, tízmilliókat felemésztő költés az, ami Rákay Philip rendszerváltozásról szóló könyvét teszi elérhetővé minden iskolás gyerek számára?

Félreértés ne essék, nincs nekem bajom azzal, hogy Rákay Philip könyvet írt a rendszerváltozás aktáiról (hallottuk már őt bazdmegolni zenecsatornán, és láttuk már, ahogy kétmillió tüntetőt vízionált a Kossuth térre, épp ez lenne vele a legnagyobb baj?), pláne nem, hogy magánkiadásban tette ezt, s így nyilvánvaló, hogy önköltsége oly nagy volt, hogy valahogy ki kellett őt segíteni ebből a galibából. Fogynia kell azoknak a fránya köteteknek, még akkor is, ha a jónépnek nem igazán volt kedve 14 ezer forintot költeni rájuk.

Na de akkor ilyenkor tényleg jön az állam, és erre 71,3 millió forintot bedob a kasszába? És nem szakad rá senki fejére a plafon?

Nem, hát persze hogy nem. Mert miért is szakadna – hiszen ez az, amihez már hozzá vagyunk szokva. Kerényi Imre százmilliókat ölt bele a Nemzeti Könyvtár sorozatába (és nem vette a kutya se). Matolcsy György könyvét Matolcsy György alapítványai veszik meg, hogy a jövő generációk okulhassanak belőle. Elherdáltak ezek az alapítványok közel 270 milliárd forintnyi közpénzt (zongorára és egyéb létszükségletekre). És nem hogy vakolat nem hullott a fejükre, de még csak a gondolatát is kerüli mindenki annak, hogy itt legalábbis egy vizsgálatra szükség lenne, hogy valakinek már tényleg az asztalra kellene csapni, hogy ideje lenne végre felelősségre vonni mindazokat, akik úgy, ahogy van, saját játszóterüknek tekintik Magyarországot, és úgy nyúlkálnak a költségvetésbe, mint Mari néni hónap végén a lógó nyelvű kutyás perselyébe.

És a legnagyobb baj az, hogy ebből ma már legfeljebb viccet lehet csinálni. A sajtó amolyan érdekességként tálalja, hogy az állam Rákay Philip könyvét tolja be az iskolákba, míg az emberek legfeljebb a vállukat vonják meg, és rezignáltan bólintanak, hogy: ugye, Laci bácsi, hát nem megint magukra költik azt a pénzt?

De ez nem vicc, ez nagyon is komoly: ha minden ilyen, „apró” költést összegeznénk, ha minden ilyen gyanús ügyet összeírnánk, ha minden politikust, aki mostanában korrupciós ügyekbe bonyolódott, kispadra ültetnénk, nagyon szomorú lenne az összkép. Komolyan foglalkoztat a gondolat egy ideje: mégis mi kéne ahhoz, hogy valahogy mégis csak leszakadjon a plafon? Értem én, persze, hogy Rákay Philip, meg az ő pitiáner 14 ezer forintos könyve az lófasz. De 71,3 millió forint már hogy lenne amúgy az? Rengeteg pénz, és hadd ne soroljam fel, mi mindenre lehetne költeni csak azokban az iskolákban, amelyek polcára fel fog kerülni. De tényleg, a baj az, hogy ez valójában csak aprópénz azoknak, akik viszont a költségvetésbe szuszakolnak be sorokat, pusztán azért, mert ezt megtehetik.

De azt akkor is jegyezzük meg: úgy kellenek ezeknek az iskoláknak ezek a könyvek, mint egy guriga vécépapír.

Azért este persze megírom majd a magyar gazdaság önmagát alulmúló vánszorgását is. Az se lesz vidám téma, és annyiban összefügg ezzel a mostanival is, hogy ugyanazokról az emberekről beszélünk: akik az egyik kezükkel Rákay-könyvekkel tömik a könyvtárakat, a másik kezükkel a jövőnket veszik épp el.