Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

16 évesen tüntettél a netadó ellen? Soros-ügynök vagy a Fidesz-média szerint

Ez a cikk több mint 7 éves.

Aki szerencsésebb ennek a cikknek a szerzőjénél, az nem követi a Fidesz-média olyan „szellemi termékeit”, mint például a bizonyítottan fideszes önkormányzatok és a Fidesz-frakció által pénzelt PestiSrácok. Így nem is láthatja azt, hogy lényegében ezek a lapok nem csinálnak mást, mint hogy saját szavazótáborukat hergelik. Álügyeket kreálnak, amivel lecsaphatnak a kitalált ellenségre, aki mögött természetesen mindig Soros György áll, természetesen akkor is, ha nem. A minap  egy különösen gusztustalan cikk jött szembe, amely alapján tökéletesen meg lehet mutatni, hogyan működnek ezek az propagandatermékek.

gyetvaiv.jpg

Ugyanis a PestiSrácok most egy 18 éves srácra szállt rá, méghozzá úgy, hogy két, a témával foglakozó újságírójuknak alig sikerült valódi állítást tenni a cikkükben.

A PestiSrácok cikkének az az állítása, hogy a Független Diákparlament nevű, több száz diákot tömörítő szervezet egyik tagja, Gyetvai Viktor (aki egyébként a szervezet egyik alapítója, de ezt már nem sikerült a PestiSrácok két újságírójának kinyomoznia), korábban részt vett a netadós tüntetéseken és a HaHa tüntetésein. És a PestiSrácok egy, még abból az időből származó propagandacikkre hivatkozva, amikor még Simicska Viktor kebelbarátja volt, kijelenti, hogy a HaHát Soros és Bajnai támogatta, tehát ebből le is vonja a cikk a következtetést: a Független Diákparlament a Soroshoz és Bajnaihoz köthető szerveződésekből nőtt ki. Ezt pedig még azzal is „igazolják”, hogy Gyetvai Viktor részt vett a Fidesz-székház foglalásában, sőt rendőrök vitték el. És akkor álljunk is itt meg a hazugságok özönében, fejtsük vissza és cáfoljuk is meg őket!

2013. március 7-én, a Fidesz-székház foglalásakor egy embert állítottak elő a rendőrök, és az nem Gyetvai Viktor volt. Gyetvai Viktor nem vett részt a Fidesz-székház elfoglalásában, sem a fotók, sem a saját szavai (igen, mi eljutottunk odáig, hogy megkérdezzük), sem semmilyen beszámoló szerint. A belinkelt Magyar Nemzet-cikk, amely a Soros-HaHa, és a Bajnai-HaHa kapcsolatot igyekezett igazolni, legsúlyosabb állítása az, hogy voltak HaHások, akik részt vettek egy képzésen, ahol volt egy képző, aki egy olyan szervezetnél dolgozik, ami Soros Györgytől is kapott pénzt. A PestiSrácok utalásával szemben Bajnai Gordon neve le sincs írva a belinkelt cikkben. Egyébként itt érdemes megemlíteni, soha nem tudta a Fidesz bizonyítani, hogy a HaHa mögött Soros állna, vagy Bajnai, nehéz is lett volna, mert nem álltak a HaHAa mögött.

De ha még a menekültlábú, gyíktestű, chemtrail-szemű, Gyurcsány-kezű, Brüsszel-nyakú, Bajnai-fejű, Soros-agyú amerikai szörny is állt volna a HaHa mögött, ez miért is volna érdekes Gyetvai Viktor esetében, akiről a PestiSrácok annyit derített ki, hogy részt vett HaHás és netadós tömegtüntetéseken?

Aki kint volt a netadós tüntetéseken, az Soros-bérenc? Aki látott egy hahást, az azonnal átalakult és Bajnaira szavazott? (Itt röhög jót az ember, mert Bajnai támogatottsága bármely random 10 fős egyetemi társaságban nagyobb volt, mint a HaHában.)

És ha még mindenki, aki járt netadós tüntetésen, meg HaHa-tüntetésen, hazaáruló Soros-bérenc is lenne, így Gyetvai Viktor is, egy több száz diákot tömörítő szervezetet hogyan is lehet egy ember alapján Soros-keltetőnek nevezni?

És tényleg álljon már meg a menet! A Független Diákparlamentben középiskolás fiatalok vesznek részt. Tényleg eddig kell nyomni a hazugsággyárat? Gimnazistákat, szakközépiskolásokat Soros-bérencezni mindenféle alap nélkül?

Egyébként pedig, ha még Soros György egyetlen vasat is adna a Független Diákparlamentnek vagy bármilyen középiskolás szervezetnek, attól még nem lehetne igazuk? Akkor már nem mondhatnák el, mit gondolnak maguk az érintett diákok az oktatásról? Tényleg azt gondoljuk, hogy aki kap egy forintot Soros Györgytől, az rögtön hiteltelenné válik?

Abba kéne már a Fidesz-médiának hagyni a hazudozást, abba kéne már hagyni, hogy semmilyen kritikára nem reagálnak, hogy nem azt nézik, mit lehet, mondjuk, az oktatáson javítani, hanem csak és kizárólag azon ügyködnek, hogy besározzák azt, aki kritikát mond.

Most éppen, többek között, kiskorú gyerekeket.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 238 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.