Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Matolcsy embere bevallotta: Arra költik az MNB pénzét, hogy a Fidesz választást nyerjen

Ez a cikk több mint 7 éves.

Ha valakinek lettek volna kétségei, hogy a devizaárfolyamon és a forintosításon, tehát többek között a devizahitelesek kárán keletkezett jegybanki pénzt mire szórja alapítványain keresztül az MNB, annak tegnap este megadta a pontos választ Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője, az MNB egyik alapítványának kuratóriumi tagja.
lentner_csaba_1.jpg

Lentner Bayer Zsolt echo tv-s műsorában fejtette ki gondolatait, melyek szerint az MNB-től kijátszott pénzek azért szükségesek, hogy a Fidesz választást nyerjen, és fenntartsa a hatalmát. Kiszorítani minden más véleményt, a racionális, tudományos vitával nem törődve, és egyként elfogadottá tenni a párt ideológiáját. A műsorban csak úgy hemzsegnek a durvábbnál durvább mondatok.

Matolcsy és a kormány gazdaságpolitikáját kell ebből a pénzből nem reklámozni kell, hanem Lentner szerint beleverni az emberek fejébe:

„Ennek a gondolkodásnak le kell menni minden egyes egyetemre (…) minden egyetemi oktatónak a fejében ez ott kell legyen, a hallgatók (…) rendelkezzenek ezzel a tudással (…) Az egészet, ami idáig volt, le kell cserélni, ki kell iktatni. Utóvédharcok vannak.”

De megvan a véleménye arról is, hogyan járulnak hozzá a Fidesz sikeréhez:

„Énnekem meggyőződésem, hogy a 2018-as választás az azon fog múlni, hogy mi, a mi koncepciónk, a mi elveink, a gazdaságpolitikánk, társadalompolitikai szemléletünket a társadalom mennyire fogja elfogadni.”

De elmondja azt is, harcban állnak mindekivel, aki másként gondolkozik mint ők:

„Ez egy harc. Szellemi csoportok közötti harc. És ebben tehát Matolcsy György, aki ebben vezéralak, emblematikus figura, ennek az egész ánordtoxiának, és hát a támadás. Nyilvánvaló, hogy oda kell lőni, ahol a legsűrűbb a szellemi atmoszféra.”

Persze Lentner nem mond ki újdonságokat, de szavai után érdemes végre elfelejteni az önfelmentő hadovát és tisztán látni.

A Fidesz az általunk befizetett adóforintokat arra használja, hogy saját hatalmát építse, és mindenki mást elhallgattasson. Észre kéne venni azt, hogy hogyan nőnek ki az egykor volt független, vagy kicsit egyik vagy másik irányba elfogult médiaintézményekből a Fidesz kurzus gépezetei:Tv2, Origo, köztévé, közrádió, Napi Gazdaság. Ez csak az, ami látható, és akkor a zöld mezős beruházásokról, és a pletyka szerint már megszerzett, de még békén hagyott médiatermékekről nem is beszéltünk.

Látni kell azt, hogyan szállnak bele páros lábbal mindekibe, aki ki meri nyitni a száját, hogyan indult az Index egyébként Fidesz közeli tulajdonosa ellen médiahadjárat a Fidesz médiában, hogy támadják az elmúlt hónapban hetente  új és új cikkekel a 444-et, hogy folytják meg volt oligarchájuk, Simicska Lajos médiaérdekeltségeit, és látjuk majd, miként fogják elvenni a Class Fm-től a frekvenciáját, a Metropoltól a metróban való tejresztés jogát, ahogyan a Mahir oszlopainak is nekimentek.

De láttuk a civil szervezetek, vagy a tanártüntetések, vagy a korábban, a kormánnyal szembehelyezkedő csoportok megtámadását. A háttérhatalmazást, a sorosozást.

És látjuk, hogy mentek neki az egyetemi életnek. Hogyan lett Lánczi a Corvinus rektora, nőtt ki a semmiből a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ami úgy vonzza a forrásokat, hogy közben a többi hasonló szakkal rendelkező egyetemről éppen elvonják azokat. Látjuk, mi zajlik a közoktatásban, legújabban az alternatív tanrenddel tanító alapítványi iskolák elleni fellépéssel. Ez nem egyszerűen helykeresés, nem egyszerűen arról van szó, hogy valamiféle egyenlőséget akar szerezni a Fidesz, a jobboldalnak, hanem egész egyszerűen kizárólagos uralmat szerezni a közgondolkodás felett, és nem válogat az eszközökben.

Látjuk, hogyan bánik a kormány a népképviselet intézményeivel, hogy a Nemzeti Választási Iroda, amely a választások tisztasága felett őrködik, úgy ugrál, ahogy ők akarják, hogy  a Paksról, a Városligetről, az Olipmipiáról szóló népvszavazás kapcsán a Kúria is nekik kedvező ítéletet hoz, még ha az ésszerűséggel és a valósággal, korábbi döntésükkel, no meg a törvényekkel is ellentétes. De tudjuk azt is, hogy az Alkotmánybíróság tagjai között sem a fideszes és a nem-fideszes bírák, hanem a kőkemény fideszes és a mérsékelt fideszes bírák között húzodik a határvonal.

Lássuk be végre, a kormány totális háborúban áll mindenkivel, aki nem hajlandó őt szolgálni.

Erre fordítja ma a kormánypárt a pénzét. Az ország ellopásába, a közpénz ellopásába és a hatalom finanszírozására. Nem csak Lentner, hanem Lánczi András, a Corvinus újdonsült rektora, Orbán Viktor tanácsadója is kimondja: Amit korrupciónak hívunk, az a Fidesz politikájának lényege.

Észre kéne venni végre, hogy nem véletlenek történnek, nem véletlenül lopják el ezt a pénzt, és ez nem szimpla korrupció, hanem az ország tudatos politikai megszállása.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 228 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.