Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az AB döntése a levélben szavazásról védhetetlen, és árt a nemzetegyesítés magasztos céljának

Ez a cikk több mint 7 éves.

Az Alkotmánybíróság (AB) szerint nem alaptörvény-ellenes megkülönböztetés az, hogy az ugyanabban a külföldi városban tartózkodó két magyar állampolgár közül az egyik szavazhat levélben, a másiknak meg utaznia kell ehhez egy külképviseletre több száz kilométert. Akkor sem, ha a levélben szavazó soha nem tette be Magyarországra a lábát, míg az utazni kényszerülő ingázik a hazája és egy európai mosoda között, hogy a magyar gyerekének jövőt tudjon biztosítani. Ennél jobban nem is árthatna a határon túli magyarok ügyének az AB.

ab_1.jpg

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Kezdjük egy könnyen felismerhető ellentmondással, aminek komoly jelentősége van. Az egyik kérdés a határozatban az, hogy a szavazás módja korlátozza-e a szavazati jogot, vagy sem. Erről két oldalon belül sikerült leírnia az AB-nek az alábbi két állítást:

„A jelen esetben a megkülönböztetés hátrányt okoz a magyarországi lakcímmel rendelkező, a szavazás napján külföldön tartózkodó választópolgárok számára, figyelemmel arra, hogy anyagi áldozatvállalást kell hozniuk a választójog gyakorlása érdekében akkor, amikor – választásuk szerint – a külképviseletre vagy Magyarországra utaznak a szavazásra.” [51]

A kifogásolt szabályozás – közelebbről annak az indítványozó által állított hiányossága – ugyanakkor nem érinti, ezért nem is korlátozza az aktív választójog részét képező szavazati jogot. ” [47]

A helyzet az, hogy ennek a mellébeszélésnek következménye van. Több évtizede követett alkotmányos elv, hogy ha az emberek közötti különbségtétel alapjogot érint, akkor ezt a megkülönböztetést komolyabban kell megvédenie az államnak, azaz jogszerűségét komoly indokokkal kell alátámasztania. Ha például szavazati jog gyakorlása tekintetében tenne különbséget, akkor azt nehezebb megvédenie, indokolnia, mintha a cigivásárlást tiltja életkori alapon. Cigivásárláshoz való alapjog nincs, szavazáshoz való van. 

Alapjogok esetén történő különbségtétel alkotmányosságához az kell, hogy legyen másik alapjog vagy alkotmányos közérdek, aminek az érvényesítéséhez szükséges a különbségtétel. Nem alapjog esetén bármilyen ésszerű indok megteszi. Sejthetjük, hogy az AB nem tekintette alapjogi diszkriminációnak az esetet, hiszen nyilván nem lehet olyan alapjogot mondani, aminek érvényesüléséhez szükséges a levélben szavazás megtiltása az emberek egy csoportjának.

A baj azonban ennél nagyobb, mint ahogy arra az öt különvéleményt megfogalmazó bíró egyike, Czine Ágnes is rámutatott: a támadott szabályozáshoz a jogalkotó semmilyen indokolást nem fűzött. Indok hiányában viszont önkényes, ami pedig minden különbségtétel esetén alkotmányellenes.

Az AB többségi álláspontjának indoka egyébként az volt, hogy az, akinek gyengébb a kapcsolata a magyar állammal, annak indokolt könnyíteni a szavazás módját. Czine Ágnes szerint ez az érv nehezen állhat meg akkor, ha az Európai Unió polgárainak alapvető jogával él/dolgozik valaki külföldön, hiszen ez a természetes. Vagyis a lakcímmel rendelkező és nem rendelkező állampolgároknak az állammal való kapcsolata lehet azonos. Stumpf István pedig ennél is tovább megy: szerinte „az állammal fennálló kapcsolat intenzitása éppen a magyarországi lakóhellyel rendelkezők jogainak kiterjedtebb védelmét indokolja, s nem fordítva.” Vagyis erősebb védelem jár szerinte annak, aki itt él, mint annak, aki nem. De legalábbis ugyanannyi.

Bárhogy is legyen, az ilyen szabályozás szerintem csak árt annak a célnak, hogy a határon inneni és azon túli magyarok egy politikai közösség tagjaként tekintsenek egymásra. Az ilyen különbségtétel egymás elleni uszításra alkalmas, és egyértelművé teszi, hogy a határon túli magyarokat egy politikai játszma eszközének tekinti a Fidesz. Én ezt kifejezetten sajnálom, mert a szavazati jog megadásával speciel egyet tudok érteni.

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 228 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.