Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Úgy fenyeget kirúgással az oktatási államtitkár egy pedagógust, hogy nem is tudja, mit mondott

Ez a cikk több mint 8 éves.

Palkovics oktatási államtitkár adott interjút a Fidesz házi lapjának, a Magyar Időknek. Az interjúból megtudhatjuk, hogy az oktatásban voltak ugyan kis problémák, de ezek mind megoldódnak, teljesen értelmetlen a tanárok, szülők és diákok további tiltakozása. A végén pedig úgy fenyegeti meg kirúgással az egyik tiltakozó pedagógust, hogy az ember nem is tudja, pártállamban él-e vagy sem.

palko_1.jpgFotó: Bielik István – Origo

Palkovics hazugságainak legszórakoztatóbb része az, amikor kifejti, az oktatási rendszerben a „forrás és a szándék is megvan”. Majd később azt is elmondja, hogy az eddigi rendszerátalakítás azért volt jó, mert „A kistelepülések önkormányzatainak az állami fenntartás és működtetés óta nem kell fogcsikorgatva előteremteniük a szükséges forrásokat. „

Úgy van pénz, hogy nincs pénz

Ezek a mondatok már csak azért is szórakoztatóak, mert a kormány saját kimutatása szerint is a legszegényebb megyékben a legnagyobb a KLIK adóssága, egy nem lényegtelen követelése pedig az oktatási tiltakozásoknak az, hogy ne a tanároknak kelljen már krétát vagy fénymásolópapírt venni az iskolákban. Ugye erre válaszolta azt anno Balog Zoltán emberminiszter, hogy nincs ezzel semmi gond, mert gyerekkorában is a szülők vitték a wc-papírt az iskolákba (és szerinte ez a normális).

De érdekesek a forrás és szándék meglétéről szóló mondatok is. Ugyanis ha az úgynevezett számokat és adatokat nézzük meg 2009 és 2013 között, a kormány GDP arányosan 4,85%-ról 3,95%-ra csökkentette az állam oktatásra szánt kiadásait, és ezek azóta is évről-évre tovább csökkenek. Ha megvan a szándék és a forrás is ezek bepótlására, ahogy Palkovics mondja, akkor  vajon miért nem látjuk azt a költségvetési módositást beadva, amely visszaadja ezt a pénzt? Vagy miért nem látjuk azt a költségvetési módosítást, amely biztosítja, hogy a KLIK be tudja fizetni a számlákat, rendkívüli támogatások nélkül? Egyáltalán hogy fordulhat elő, hogy a KLIK-nek kevesebb pénze van évek óta, mint amennyibe az iskolák fenntartása kerül?

Kirúgják mert tiltakozik?

Miután pedig túltettük magunkat azon, hogy az álamtitkár úr úgy tesz ígéretet, hogy nem mond igazat, nézzük meg az interjú utolsó előtti kérdését és a választ.

„ – Mi a véleménye a kormány oktatáspolitikájával szembeni új ellenállásról, a zuglói tanárnő esetéről, aki nem kívánja értékelni a gyerekeket?
– Az látszik, hogy Pukli István után kell még valaki, akit fel lehet építeni, és úgy tűnik, hogy erre a tanárnőre esett a választás. Ebben az esetben az iskolaigazgatónak és a tankerületi igazgatónak kell eljárni, és meg kell szüntetni a jogviszonyát, mert a munkaköri leírásában szerepel, hogy értékelnie kell a gyerekeket. Ha nem teszi, fegyelmi vétséget követ el.”

Már csak azért is szép ez a mondat, mert Palkovics előtte az interjúban hosszan fejtegeti, mennyire fontos, hogy az igazgatók önálló intézményvezetői státuszt kapjanak (persze ez csak fejtegetés az interjúban, konkrét igéret nincs), majd lényegében bemondja, hogy ki kell rúgni a tiltakozó tanárnőt. Palkovics mondhatta volna azt, hogy ez az intézményvezető dolga, de ő szeretné, ha a munka el lenne végezve, vagy mondhatta volna simán, hogy be kell tartani a törvényeket, vagy hogy ő nem ért egyet. Ellenben nem ezt mondta, hanem, hogy ki kell rúgni. Ahogy a mondás is szól: okosabb lett volna, ha hallgatott volna.

Ugyanis a zuglói tanárnő nem azt mondta, hogy nem fog jegyet adni. Az informatikatanárnő azt mondta, hogy nem tudja értékelni a diákokat, csak egyesre vagy ötösre, mindenki meg fogja kapni az ötöst, aki dolgozik, és mindezt nem a saját végig vitt osztályaiban, csupán azokban az osztályokban, ahol helyettesít.

Ugyanis mint elmondta, nincs elég szaktanár az informatikaóra pótlására. A KLIK rendelete szerint, ha nincs meg mindenkinek a heti 26 órája az iskolában a tanárok közül, akkor velük kell pótolni az elmaradt órákat, akkor is, ha nem az adott tárgy szaktanárai, és lövésük sincs az éppen átadandó anyagról. Így tanít informatikát az ehhez nem értő, ének- vagy irodalomtanár.

Ellenben a Nemzeti Alaptanterv Tananyaga megtaníthatatlan a tanárnő szerint az informatikára jutó óraszámban, és főleg megtaníthatatlan úgy, ha nincs is rá elegendő szaktanár, és így akár hónapok is kiesnek. Így a tanárnő „sztrájkja” arról szól, hogy azokban az osztályokban, ahol a szaktanárok hiánya miatt, informatika órán nem informatikát tanultak, ő nem fog tudni érdemben osztályozni. (A tanárnő egyébként hozzáteszi, diákjai emelt szintű érettségin is mindig 5-öst kapnak, hiszen esélyük sincs megtanulniuk az anyagot.)

Erre volt az Palkovics válasza, hogy akkor ki kell rúgni. Nem az volt a válasz, hogy lehet, hogy a NAT-ot újra kell írni. Nem az volt a válasz, hogy a szaktanári helyettesítéseket át kell gondolni, egyáltalán nem az volt a válasz, hogy megnézem, mit is mondott ez a nő, hanem az: tiltakozik, ki kell rúgni.

Pártállami logika

És mindezt megfejelve egy ilyen igazi pártállami politikai elemzéssel, hogy Pukli István utódját készítik elő ezzel az akcióval. Ezzel is azt sugallva, hogy itt egy összeesküvés van, és minden egyes tanár, aki felemeli szavát az oktatási rendszer bajaiért, egy jól előkészített, sátáni terv részeként teszi ezt. Miközben a valóságban összevissza, mindenfajta sátáni terv nélkül vannak emberek, akik elégedetlenek a jelenlegi oktatási rendszerrel, és kifejtik a véleményüket arról a rendszerről, amiben élnek, amelyben dolgoznak.

Egyszerűen Palkovics azt a hazugságot tolja tovább, hogy nincsenek egyéni döntések, és szuverén emberek, akik kiállnak az igazukért. Pedig a valóság pontosan az, hogy  teljesen egyszerű, hétköznapi emberek állnak ki ebben az oktatási tiltakozássorozatban az igazukért, mert betelt a pohár. Olyan állapotban van az oktatási rendszer, hogy nem tudják normálisan végezni a munkájukat. Lehet, hogy néha kicsit ügyetlenül, vagy eredmény nélkül tiltakoznak, de nem bírják tovább: így hallatják a hangjukat. Például Pukli István is elmondta, hogy neki mint iskolaigazgatónak egyébként nem tetszett az az akció, amelyben a szülők nem vitték iskolába a gyerekeiket.

És ugye ez az a Palkovics, aki beiktatásakor azt mondta, ő nem akar politizálni, csak szakmai kérdésekkel foglalkozni.

Március 15-én kedden a Hősök tere és az Andrássy út találkozásáról indul a Tanítanék mozgalom tüntetése, amely a Kossuth téren fog zárulni beszédekkel. A tüntetés facebook eventje: https://www.facebook.com/events/513643295475511/

Egyszerűen egészen elképesztő, hogy az oktatási államtitkár a tények ismerete nélkül nyilatkozik, a tények ismeretében pedig szemrebbenés nélkül azt hazudja, hogy visszaadták a pénzt, amit elvontak az iskolákból. Hogy tanárokat fenyeget, mert ki merték nyitni a szájukat, hogy kisstílű politikai manipulációt folytat, és mindezt egy „én nem politizálok, hanem szakmai kérdésekről nyilatkozom” maszlag álcája alatt. Pedig Palkovics politizál, és nem csupán amiatt, mert fenyegeti a tiltakozókat, mert hazudik a valóságról. Hanem azért is, mert a közoktatás ügye politikai ügy, ugyanis ez a közösség ügye, mindannyiunk ügye, és pont ezért is kell kiállni érte például jövő kedden, március 15-én 15 órakor a Hősök terén!

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 182 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.