Emlékszik még valaki Sándor Máriára és a fekete ruhás ápolókra? Valakinek eszébe jut még néhanapján, hogy négyóránként hagyja el az országot egy egészségügyi dolgozó? Esetleg eszébe jut még valakinek, hogy ápolók és ápolónők nettó 80 ezer forintból kell neveljék a gyerekeiket?

Tavasszal egy ország állt az ápolók, az egészségügyi dolgozók mellé: 20 ezres tüntetés, szelfikampány, sajnálkozás és biztatás; ezzel telt a tavasz eleje. Aztán jött a menekültválság, a kampányokban szereplő „magyar emberek” lettek a fontosabbak a valódi magyar emberek és egészségük helyett. Lekerült a címlapokról az ügy, alig jutott el valakihez a Magyar Egészségügyi Dolgozói Kamara árulása, amely nem engedte dolgozóit átmenni júliusban tüntetni Sándor Máriáék tüntetésére, majd etikai vizsgálatot indított az ápolónő ellen. Pár emberhez jutott csak el, hogy az elvileg Sándor Máriát támogató egészségügyi szakszervezet, a FESZ kihátrált mögüle, mert „túl belemenősek” voltak az akciói. Egyedül maradt.

Szerencsére a kamara és a szakszervezetek azóta is folytatják a bértárgyalásokat a kormánnyal, immár fél éve. Szép csendben, vagy mondhatni síri csendben, nehogy megzavarják az éhbérért dolgozók munkáját.

Tehát a kérdés az, hogy azon a kitartó és minden tiszteletet megérdemlő körön kívül, amely továbbra is támogatja Sándor Máriát, eszébe jut-e még valakinek, hogy ma nem csak ápolók, hanem szociális munkások, bölcsődei dolgozók, sőt, egyes esetekben tanárok, rendőrök, tűzoltók, könyvtári dolgozók nyomorognak éhbérrel felérő fizetésükből, és nem a gonosz multi zsákmányolja ki őket, hanem mi, vagyis a magyar állam képviselői, akiket mi választottunk meg?

Szerencsére egyébként eszébe jut még pár embernek. A kérdés csupán az, miért nem jut eszébe a kormánynak, és az embertársainkat gyalázó menekültellenes propaganda helyett például miért nem a megélhetést követelő üzenetek borítják el ezrével a Facebookot, miért nem erre szerveződnek Facebook-oldalak.

Mert ha nem lesz egészségügyi dolgozó, szociális munkás, bölcsődei dolgozó, rendőr, és folytathatnánk a sort – mert már mind Németországban, Angliában, Svédországban dolgoznak –, akkor kitörölhetjük a seggünket a rettegéssel. De akkor tényleg vége lesz az országnak.

Úgyhogy a gyűlöletkeltés helyett inkább pörögjön ezen az agyunk: jelentkezzünk segíteni, beszéljünk erről a kocsmákban, a köztereken, hogy hova tűnnek el az állami milliárdok, és miért nem azokhoz jutnak, akik nyomorúságos bérért, nyomorúságos körülmények között elnyomásban dolgoznak! Mert különben pár év múlva visszasírjuk majd azt, amikor a menekültektől rettegtünk, de egy végletesen lerohadt, üres országban ezt már senki se fogja meghallani.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!