Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rogán haverjainak jut ingatlan, de nulla szociális bérlakás van az V. kerületben

Ez a cikk több mint 8 éves.

A Város Mindenkié kérte ki, majd kényszerítette ki perrel az V. kerületi önkormányzat lakásállományára vonatkozó adatokat. Ebből kiderül, hogy míg 1.217 db önkormányzati bérlakás van a kerületben, ebből 0 darabot adnak ki szociális bérlakásként – vagyis rászorultsági alapon a piaci árnál olcsóbban – a kevésbé tehetős állampolgároknak, miközben a kerület 147 lakása áll üresen.

Az elmúlt évben a sajtó az V. kerület korrupciógyanús ügyeitől volt hangos, legutóbb azt derítette ki Juhász Péter, az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője, hogy egy ingatlant úgy adtak el 78 millióért, 40 millióval a becsült érték alatt, hogy a végül 330 ezres négyzetméterenkénti áron elkelt ingatlanért, 148 milliós ajánlat is érkezett. De nem nekik volt szánva, és a kerületet nem érdekelte a hetvenmilliós veszteség.
Korábban az is kiderült, hogy egy ideig Habony Árpád, sőt a mostani polgármester is önkormányzati bérlakásban lakott, mindenféle kedvezményeket kihasználva. Az V. kerületben gyakorlatilag minden ingatlant ár alatt adnak el különböző kedvezményekkel, jutott így a Századvég vezetőinek, Habony és Rogán különböző barátainak és üzletfeleinek. Tehát miközben az önkormányzat eladja a biztos, hosszú távú vagyonelemeit, úgy tűnik, a kerület szegényeinek, a dolgozóknak, a pályakezdőknek, a fiatal családoknak a lakhatására nem gondol a kerület. A kerületben szociális bérlakás nincs, és a hajléktalan ellátást kiszervezték a kerületből, a VI. kerületbe, családok átmeneti otthonát pedig azért nem tart fenn az AVM-nek küldött válasza szerint, mivel nem kötelező.

Persze jut a kerületben szegényekre pénz. A Bástya utcai óvoda mellett lakó hajléktalan emberek ellen például 1 millió forintból épített a kerület egy ketrecet, hogy az érintett emberek ne üldögélhessenek az óvoda mellett. Ha a 120 üresen álló lakás egyikét hasznosították volna szociális bérlakásként a kerület vezetői, akkor rács helyett lakhatást és szociális munkát kaphatott volna ez a két ember, olyan időtartamra, ami esélyt adott volna a munkakeresésre, egy új élet kezdésére.

De kerületi lakásvagyon adta előnyökkel az V. kerületben nem a rászorulók, a szegénységben élő dolgozók, de még csak nem is a középosztály élhet, hanem Rogánék haverjai. Az V. kerület tökéletes példa arra, hogy a korrupció, az állami vagyon lerablása hogyan járul hozzá a szegények, a dolgozók kisemmizéséhez és elnyomásához.

Frrisités. Az V. kerület önkormányzata az alábbi közleményt jutatta el hozzánk:

A Rogán haverjainak jut ingatlan, de nulla szociális bérlakás van az V. kerületi című cikkükben valótlanságot állítanak, ezért kérjük a cikk javítását.A Város Mindenkié 2015. október 28-ai keltezéssel kapta meg az V. kerület válaszát a fenti témában. A kérdés részükről a következőképp hangzott: Hány darab önkormányzati bérlakás van az V. kerületben? Ezek közül hányat adtak ki szociális alapú bérleti díjjal 2015 januárjában?  Az Önkormányzat pontos válasza a feltett kérdésre: 1 217 db bérlakás van a kerületben. Ezek közül szociális alapú bérleti díjjal 2015 januárjában egy lakást sem adott ki az Önkormányzat. A fentiek tekintetében a cikk valótlanságot állít! Szeretnénk hangsúlyozni, hogy jelenlegi nyilvántartásunk szerint közel 600 lakás esetében fizetnek a bérlőink szociális alapú bérleti díjat, ami a jelenlegi (1 217 db) bérlakás állomány közel felét teszi ki.A helyi önkormányzatokról szóló törvény kimondja, hogy a Fővárosi Önkormányzat feladata a hajléktalan ellátás. A helyi önkormányzat feladatkörébe utalja a jogszabály abban az esetben, amennyiben a kerültet területén vált hajléktalanná a személy. Önkormányzatunk ennek ellenére 2004 júniusa óta önként vállalt feladatként ellátási szerződés keretében 30 fő nappali melegedő és 30 fő éjjeli menedékhelyet, továbbá éves szinte egy fő utcai szociális munkás bérét biztosítja.

A  Város Mindenkié kérdéssora és az V. kerületi önkormányzat válasza így hangzik:

   1.  Hány darab önkormányzati bérlakás van az V. kerületben?
 1.217 db bérlakás van a kerületben

  1. Ezek közül hányat adtak ki szociális alapú bérleti díjjal 2015 januárjában?

 Ezek közül szociális alapú bérleti díjjal 2015 januárjában egy lakást sem adott ki az Önkormányzat.

  1. 2015. januárban hány önkormányzati lakás volt üres a kerületben?

 2015 januárjában 147 db üres önkormányzati lakás volt a kerületben

  1. 2014-ben hány lakást adtak ki pályázat keretében?

 2014 évben nem volt lakáspályázat, ezért egy lakást sem adott ki az Önkormányzat pályázat útján.

  1. Létezik várólista az önkormányzati lakásokra való pályázáshoz?

 Várólista csak szociális bérlakások esetében van, lakáspályázat esetén nincs.

  1. Ha létezik, hány név szerepelt ezen 2015 januárjában?

 Nincs lakáspályázati várólista.

  1. Az önkormányzat hány önkormányzati bérlakást adott el 2009 és 2014 között?

 226 db önkormányzati lakást adott el az Önkormányzat 2009 és 2014 között.

  1. Van nappali melegedő és családok átmeneti otthona a kerületben? Ha igen, ezek összesen hány férőhelyet biztosítanak? Mely szervezetekkel kötött szerződést a kerület ezen feladatok ellátására?

 Az Oltalom Karitatív Egyesület által a VIII. kerületben működtetett nappali melegedőről információ itt található

 

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a lakhatási válságról, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.