Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Élőlánccal akadályozták a súlyos beteg szülők és gyermekük kilakoltatását

Ez a cikk több mint 8 éves.

Tegnap írtuk meg, hogy a nyolcadik kerületi önkormányzat a Magdolna utca 10/b szám alatt lakó család kilakoltatására készül. Az anyuka agydaganatos, az apuka vese- és cukorbeteg, gyerekük pedig műtét előtt áll. Az önkormányzat tervei szerint miután kilakoltatták a családot, a gyereket állami gondozásba veszik. A papírok szerint a kilakoltatásra 9 óra és 16 óra között a mai napon kerül sor. De nem egyedüli eset a Magdolna utcai. Ahhoz képest, hogy nemsokára beüt a tél, ma hat kilakoltatás lesz Józsefvárosban. A Város Mindenkié 10-12 aktivistája élőlánccal próbálta megakadályozni a család kilakoltatását, sikertelenül. A Kettős Mérce a helyszínről közvetít.

12166394_10207876443772781_578766181_n.jpg

13.11 A sajtó képviselői is az utcán várakoznak, mert nem juthatnak be az épületbe, ahol további 4 kilakoltatást terveznek. A rendőröktől kapott információ alapján ez a végrehajtó kérésére történik, ami a sajtószabadság indokolatlan korlátozásának tűnik. Az sem világos, milyen jogi alapja lehet a végrehajtónak arra, hogy ekképp elzárja a kilakoltatás alatt állókat a nyilvánosságtól és a megszólalás lehetőségétől. 

12167669_10207876960625702_719311212_n.jpg 

12.45 Tudósítónk megpróbált bejutni ebbe a házba is, de most már nem engedik a rendőrök.

12.35 A Magdolna utca 12-ben is elkezdődtek a kilakoltatások.

12.15 Zajlik a zárcsere.

zarcsere.jpg

12.03 Az előállított aktivistákat elvitte a rendőrség.

11.57 Ebben Magdolna utca 10/b alatti házban lakó család épp most kapcsolta le a villanyt, és hagyta el a lakást. 

12167454_10207876775141065_673202536_n.jpg

kilakoltatas.jpg

11.45 Miközben a család továbbra is pakolja össze a dolgait, az előállított aktivisták még mindig az utcán álló rendőrautóban várakoznak.

11.40 Az érintett lakók mind kétségbeesettek, teljesen kilátástalannak látják a helyzetüket. Miközben számos lakás áll üresen Budapesten, a kerületi önkormányzatok több helyen is a kilakoltatásokat erőltetik. A lakhatási támogatások megszüntetésével rengeteg család számára lehetetlenné vált, hogy fizesse saját lakhatását. Ahelyett, hogy szociális lakásprogramot dolgoznának ki, az önkormányzatok nyíltan szegényellenes politikát folytatnak.

Éppen ezért, szombaton A Város Mindenkié csoport újra megszervezi az Üres Lakások Menetét, hogy együtt álljunk ki a mindenkinek kijáró lakhatásért. Az esemény leírása itt található: https://www.facebook.com/events/155891881423377/

11.20 Közben beszélgettünk a szomszédos, szintén felújított ház, a Magdolna utca 12 lakóival. Azt mondják a házban van egy csomó üresen álló lakás, a házban ma mégis 4 kilakoltatást terveznek, de még több lakónak van kilakoltatási végzése. Az egyik lakó elmondta, kért részletfizetési opciót, de az önkormányzat elutasította, és mivel egészben nem tud fizetni két hét múlva érte is jönnek a végrehajtók.

Ez tökéletesen alátámasztja az AVM imént idézett következtetéseit: az önkormányzat mindent elkövet, hogy megszabaduljon a negyed szegényebb lakóitól. Egyfajta tudatos lakosságcsere zajlik, a mostanig itt élőket megpróbálják kiszorítani a kerületből.

11.07 A család elkezdte visszahordani a lakásba a gangra kipakolt holmikat. Állítólag megengedték nekik, hogy a dolgaik ott maradjanak egy ideig, viszont ők maguk nem maradhatnak, menniük kell.

10.58 Itt a videó az aktivisták elhurcolásáról.

Durván bánik a rendőrség a Magdolna utcában a tömeges kilakoltatások ellen demonstráló aktivistákkal. Ahogy a videón is látszik, a rendőrök határozottan durván bánnak a békés aktivistákkal. A környékbeli lakosokat is nagyon felháborította az eset. Köved élőben az eseményeket a linken: http://kettosmerce.blog.hu/2015/10/15/elolanccal_akadalyozzak_meg_az_agytumoros_no_es_sulyosan_beteg_ferje_kilakoltatasat

Posted by Kettős Mérce on Thursday, October 15, 2015

10.55 A rendőrség kiürítette a harmadik emeletet, ahol a kilakoltatás előtt álló család lakik, a sajtó a második emeletre szorult. 

12077461_10207876649697929_1693956008_n.jpg

10.52 Az utcán az emberek háborognak, kb. 10-15 lakos gyűlt össze, jobb híján a rendőröknek szólogatnak be: „Munka nincs, oszt utcára rakják az embereket!”

10.50 A legutolsó aktivistát meg is bilincselték.

bili.jpg

10.48 A rendőrség elvitte mindegyik aktivistát, a végén már nagyon durván bánt a békés tüntetőkkel. A környékbeli lakosokat is nagyon felháborította ez. Hamarosan videófelvételt is közlünk.

10.42 A mostani tömeges kilakoltatási hullámról az AVM már korábban is írt. Állításuk szerint a józsefvárosi önkormányzat lakáspolitikája tudatosan szorítja ki a szegényebb sorsú lakókat a városrészből. 

A Magdolna Negyed Program szociális célkitűzéseinek torzulása

A kerületi lakáspolitika különös iróniája, hogy a Magdolna Negyed Program (MNP) keretén belül felújított házakból is elindult egy kilakoltatási hullám. Az MNP a Magyarországon és nemzetközileg is gyakran jó példaként idézett ún. prototípus szociális városrehabilitációs program, amelynek kimondott célja volt, hogy – például a ferencvárosi városrehabilitációval vagy a Corvin sétány projekttel szemben – a jelenleg a városrészben élők érdekeit szolgálja, az ő helyben maradásuk mellett, számukra újuljon meg a fizikai környezet. Ezzel szemben a gyakorlat azt mutatja, hogy a felújított házakból számos addigi bérlőt lakoltatnak ki. Tény, hogy a kilakoltatási eljárások gyakran korábbi tartozások alapján indulnak meg, viszont úgy látszik, hogy végigvitelük a felújítás befejezése után vált „sürgőssé”. Ez különösen az MNP utolsó ütemében felújított házakra igaz – ezeket eleve a hátralékos bérlők magas aránya alapján választották ki, és bár a kiválasztásról szóló háttértanulmány kitér arra, hogy a lakbérek várhatóan 20-30 százalékkal (!) emelkedni fognak a felújítás után, arról nem tesz említést, hogy a tetemes hátralékokat milyen módon kívánják kezelni. Úgy tűnik tehát, hogy a „szociális” városrehabilitációs programban eleve kódolva volt a lakosságcsere. Mindezt úgy, hogy az MNP keretében a bérházak felújítását finanszírozó európai uniós pályázat kiköti, hogy az ebből a forrásból felújított lakásokat szociális alapon kell hasznosítani. Ezt a kikötést egyértelmű módon megszegi, hogy a piaci alapon bérbeadandó 150 új közalkalmazotti lakás közül 18 az MNP keretében felújított házakban található.

A Magdolna utca 12. szám alatti ház jó példa a fenti folyamatra. Az épületet az MNP utolsó ütemében újították fel, és nemrég itt is megindult egy kilakoltatási hullám. Ebben a házban 80 százalék felett van a hátralékosok aránya, akiknek csak kis százaléka kapott részletfizetési lehetőséget (és sok önkormányzati bérházban nem sokkal jobb a helyzet) – ez pedig a kilakoltatások számának megugrásának veszélyét jelzi előre.

Azok a családok, akik a Magdolna utca 12-ben jelenleg kilakoltatás előtt állnak, csak sokkal rosszabb helyzetbe kerülhetnek. Ha kilakoltatják például azt a nyugdíjas nőt és gyámsága alatt álló, fogyatékkal élő fiát – akiket egyébként az MNP első üteme miatt költöztettek át abból a lakásból, melynek díjait addig tudták fizetni! –, ők a szociális ellátórendszerbe kerülnek, ahol támogatásuk nemcsak sokkal többe kerül az államnak, de ez a változás akár helyrehozhatatlan törést is jelenthet életükben. A két gyermekét egyedül nevelő fiatal özvegy nő pedig elmehet egy számukra szinte elfogadhatatlan körülményeket kínáló anyaotthonba, ha egyáltalán bejut – de akkor is csak egy évre. Utána pedig ismét kezdődik a teljes bizonytalanság, a gyermekei elvesztésének félelme.

10.35 A rendőrség közben szétfeszíti az élőláncban állók összekulcsolt kezeit, mostmár csak négy aktivista maradt az ajtóban.

10.30 Az AVM aktivistái elmondják a végrehajtónak, hogy itt nem csak erről a konkrét esetről van szó, a tömeges kilakoltatás ellen tiltakoznak. Arra kérik az önkormányzatot, hogy jöjjön oda és egyeztessen a lakókkal. A rendőrségnek pedig mediálnia kellene ilyen esetekben a lakók és az önkormányzat között, nem pedig erőszakot alkalmaznia.

10.24 A rendőrség előállított és elvitt már három aktivistát.

Megérkezett a rendőrség a Magdolna utcai tervezett kilakoltatáshoz, ahol A Város Mindenkié aktivistái élőlánccal állták el a bejáratot. A rendőrség igazoltatta őket, és egyenként elkezdte elvinni az aktivistákat. Kövesd az eseményeket élőben a linken: http://kettosmerce.blog.hu/2015/10/15/elolanccal_akadalyozzak_meg_az_agytumoros_no_es_sulyosan_beteg_ferje_kilakoltatasat

Posted by Kettős Mérce on Thursday, October 15, 2015

10.20 Elhangzott az első felszólítás, hogy az aktivisták ne akadályozzák a kilakoltatást. A rendőrség igazoltatja őket.

10.15 Megékezett a rendőrség.

12166101_10207876575376071_1942865005_n.jpg12071796_10207876582296244_1289404768_n.jpg

10.00 A HírTV-nek nyilatkozva a kilakoltatás előtt álló családanya elmondta, ő is és a fia is próbálnak dolgozni, hogy összegyűjtsenek annyi pénzt, amennyi egy albérlethez kell, de ez sajnos nem megy egyik pillanatról a másikra.

9.50 A kilakoltatással együtt hat kisállat, köztük három tengerimalac és egy hörcsög is fedél nélkül marad.

12165737_10207876542455248_484600155_n.jpg

9.40 Tudósítónk átsétált a szomszéd házba, ahol végül nincsenek még ott a kilakoltatók, viszont a kapualjban három civil ruhás, walkie-talkie-s illetővel találkozott, akik az újságírói figyelmet nem bírták sokáig, és leléptek.

9.25 A szomszéd házba, ahonnan szintén kilakoltatna az önkormányzat, már meg is érkeztek a hatóságok képviselői.

9.15 Az arra járók egyébként mind úgy vélik, nem emberséges dolog ilyen időben embereket az utcára rakni.

9.10 Az AVM aktivistái a ház bejáratához egy molinót helyeztek ki. Egy épp arra sétáló közmunkás úgy kommentálta „Nagyon jó!”, kilakoltatással kapcsolatban pedig azt mondta „Hogy nem sülne ki a szemük, emberek utcára kerülnek a gyerekükkel!”

12064098_10207876449532925_1479347732_n.jpg

9.00 Az aktivisták érkeztekor a család már elkezdte kipakolni dolgait a lakásból, várják, hogy megérkezzenek a végrehajtók.

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még hasonló helyszíni tudósítást olvasni, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.