Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Agytumoros nőt, vese- és cukorbeteg férjét rakja az utcára Kocsis Máté kerülete

Ez a cikk több mint 8 éves.

 

Mint arról mi is írtunk kilakoltatási hullám indul a VIII. kerületben. A Magyar Szociális Fórum közleménye szerint „Józsefváros polgármesteri hivatala nem változtat álláspontján, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy csütörtökön kilakoltassák önkormányzati otthonából az agytumoros asszonyt, vese- és cukorbeteg férjét, és műtét előtt álló 12 éves kisfiúkat”. Ezzel együtt egyébként 6 másik kilakoltatás lesz holnap a nyolcadik kerületben.



A szervezet közleménye szerint a polgármesteri hivatal arra hivatkozva nem hajlandó eltekinteni a kilakoltatástól, és segítséget adni a családnak, hogy bírósági ítélet van a kilakoltatásról. Csakhogy az ítélet az önkormányzat kezdeményezésére született, mivel segítség helyett a bírósági eljárást választották.

Mint korábban írtuk, kilakoltatási hullám indult Józsefvárosban. A kerület a lakásrendelet szigorításával próbálja elérni, hogy az önkormányzat által problémásnak ítélt családok, tehát a szegények, elhagyják a kerületet. A kilakoltatásoknál sokszor nem történik elhelyezés, vagy rossz minőségű cserelakást ajánl az önkormányzat. Mindeközben pedig több száz önkormányzati lakás áll üresen.

Ebbe a hullámba tartozik annak a családnak az esete is, akiket holnap rak az utcára a Kocsis Máté vezette VIII. kerületi önkormányzat. Ha a kilakoltatás tényleg megtörténik holnap, akkor nem csupán két súlyosan beteg ember kerül utcára, hanem gyermeküket is elveszik tőlük, aki állami gondozásba fog kerülni az önkormányzat közlése szerint.

Abban talán mindannyian egyetértünk, adóforintjainkból nem azért tartjuk el az államot, az önkormányzatokat és ezek vezetőit, hogy súlyosan beteg emberekből hajlékatalanok, majd később halottak legyenek. Kocsis Máténak holnapig van még ideje olyan megoldást találni, ami után nem kerül a súlyosan beteg nő, férje és gyerekük az utcára. A lehetőség az ő kezében van!

Holnap összesen 6 kilakoltatás lesz a nyolcadik kerületben. Aki szeretne tiltakozni az embertelenség ellen az szombaton délelőtt 11-kor a Mátyás téren az AVM tüntetésén teheti meg: https://www.facebook.com/events/155891881423377/

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk!Támogass minket, hogy szólhassunk azokért akik maguk nem tudnak!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.