Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt új vezetőjének útja szombati megválasztása után rögtön a #refugeswelcome nevű tüntetéssorozat londoni állomására vezetett. A frissen megválasztott pártelnök (és miniszterelnök-jelölt), pár órával korábban a szavazatok 60%-val lett a párt új vezetője (hogy ki ő, arról itt írtunk, TGM köszöntőjét itt olvashatjátok). Corbynt sokan bírálják túlságosan baloldali nézetei miatt, mások pedig a nyugat-európai baloldal megújítóját látják benne. Hogy kinek lesz igaza, azt még nem tudjuk, azt viszont igen, hogy ő az első nyugati vezető politikus, aki megköszönte a magyar embereknek a menekültek segítésében végzett munkáját. A beszédét itt nézhetitek meg és olvashatjátok:

(A videó magyar felirattal is rendelkezik.)

Soha nem láttam még ezt a teret ilyen gyönyörűnek, ilyen boldognak, és ennyi sok emberrel tele, mint most. Köszönöm mindenkinek, aki ma itt van.

Amikor három és fél órával ezelőtt kihirdették az elnökké választásomat, elmondtam a kongresszuson, hogy az első dolog az lesz, amit a Munkáspárt új elnökeként teszek majd, hogy eljövök erre a menekültekért, a menedékhez való jogért és a minden egyes ember alapvető szükségletekhez való jogáért rendezett tüntetésre.

És azért teszem ezt, mert mindannyian emberek vagyunk, mindannyiunknak van valamiféle fogalma a tisztességről, emberiességről, a másik emberek segítéséről. Mélységesen megrázó számomra, hogy a média mennyi orgánuma, és milyen fékezhetetlen áradatban, milyen régóta már, kétségbeejtő helyzetben lévő kétségbeesett emberekről mint „problémáról” beszél. Kétségbeejtő helyzetben lévő kétségbeesett emberekről, mint akik illegálisan próbálnak utazni, vagy költözni.

Ezek a kétségbeejtő körülmények között élő kétségbeesett emberek világszerte mindenhol jelen vannak. Többen vannak, mint valaha bolygónk írott történelme során.

Ezek az emberek háború áldozatai, a környezetkárosodás áldozatai, a szegénység áldozatai, az emberi jogi sérelmek áldozatai, világszerte.

Az 1951. évi, menedékhez való jogokat érintő Genfi Egyezményt aláíró számos ország egyikeként felelősség terhel minket. Egyrészt, természetesen, ENSZ-tagország vagyunk; de tagjai vagyunk a Menekültügyi Tanácsnak is, és az Emberi Jogi Tanácsnak is.

Így felelősségünk biztosítani, hogy ezek az emberek megfelelő ellátásban és támogatásban részesüljenek.

És azt hiszem, egészen hihetetlen, ami Európában az elmúlt néhány hét során történt. Hirtelen számos politikus újra ráébredt az emberiessége diktálta elveire. Újra ráébredtek, hogy nem muszáj a szélsőjobbtól és a rasszistáktól való félelemben léteznünk — éppenséggel a tisztesség és az emberiesség nevében zajlik népfelkelés társadalmunkban.

Azoknak mondom, akik eljutottak odáig, hogy megkíséreltek bejutni Magyarország területére, akiknek sikerült keresztüljutniuk Ausztrián és eljutniuk Németországba, és azoknak a hétköznapi embereknek, a tisztességes hétköznapi embereknek Magyarországon, akik otthonaik biztonságából kilépve élelemmel, vízzel, ruhával kínálták, orvosi ellátást, segítséget biztosítottak, és igyekeztek megnyugtatni azokat a Szíriából menekülő embereket, akik életük legborzalmasabb helyzeteit élik most át, a legnagyobb nélkülözésben: köszönöm, nagyon köszönöm hogy így kimutatják emberségüket.

És köszönöm azoknak az osztrák embereknek is, akik ugyanezt tették, és köszönöm Németországnak, hogy készen állnak befogadni ilyen nagyszámú menekültet,, és köszönöm nekik, hogy megmutatják az utat, amit követnünk kellene.

És azt is gondolom, hogy számot kell vetnünk arról is, mi vezetett odáig, hogy emberek ilyen kétségbeejtő helyzetbe kerülhettek. Sok ideje vagyok már a parlamentben, sok döntést láttam már megszületni. A káosz és az indulatok pillanataiban ilyenfajta döntések születnek: menjetek oda, szálljátok meg ezt, bombázzátok azt, csináljátok ezt, tegyétek azt.

A média létrehozza ezt az egyszerű helyzetet, rengeteg a katonai stratégiai okoskodás, rengeteg a látszólag egyszerű és könnyű megoldás. A háborúk igazi tragédiája viszont az, hogy nem érnek véget, amikor a legutolsó golyót kilövik, amikor ledobják a legutolsó bombát.

A gyász és a katonák elvesztése folytatódik mind a két oldalon. A gyász és a családokat a bombázások és fegyveres támadások miatt ért veszteségek nem érnek véget.

A menekültek egyre távolabb és távolabb kerülnek hazáiktól, és menekültek egész generációi élnek világszerte, akik különböző háborúk áldozatai. A libanoni, jordániai, líbiai menekülttáborokban, és még megannyi helyen élő kétségbeesett emberek, azok az emberek, akik próbálnak átjutni Törökországba vagy máshova, ők, mindannyian, bizonyos értelemben háborúk áldozatai.

A célunk egyértelműen az kell, hogy legyen, hogy ennek a világnak a problémáira békés megoldásokat találjunk. Hogy az erőforrásainkat az emberek segítésére, nem pedig életük nehezítésére fordítsuk. És hogy próbáljuk meg megteremteni a tisztesség, emberi jogok és igazságosság világát.

Ezek közül egy sem egyszerű feladat, egy sem könnyű. De van egy biztos, közös pontunk. Hogy mindannyian emberek vagyunk, ugyanazon a bolygón. Mindannyian emberek vagyunk, akik élni szeretnénk. Mindannyian emberek vagyunk, akik a következő generáció gyermekeinek azt kívánjuk, hogy éljenek majd jobb életet a miénknél.

És ha azokra a családokra gondolunk akik most világszerte menekülttáborokban élnek egyik napról a másikra, ők is egy jobb életre törekednek.. Az ő gyermekeik is költőkké, művészekké, írókká, mérnökökké, ügyvédekké, újságírókká, … orvosokká szeretnének válni, és még annyi minden mássá.

Az emberi erőforrások emberi jogok hiánya okozta felelőtlen pazarlása évszázadunk és az elmúlt évszázad egyik legnagyobb bűne.

Tehát mi, ma, itt a Parliament Square-en, egyszerű, tisztességes emberek, fölállunk, és figyelmeztetjük a kormányunkat, hogy ismerje föl jog szerinti kötelezettségét. Ez igen jó volna. Ismerje föl, hogy kötelessége segíteni az embereknek, mert törvény kötelezi erre. Ez is igen jó volna.

De mindenek fölött, nyissátok ki a szíveiteket, ez elméteket, és a hozzáállásotokat, hogy elkezdjétek támogatni a kétségbeejtő helyzetből érkező embereket,  akiknek szükségük van egy biztonságos helyre, ahol élhetnek, akik szeretnék a társadalmunkat gazdagítani, akik éppolyan emberek, mint mi mindannyian.

Együtt békében, együtt igazságban, együtt emberségünkben – meggyőződésem, hogy ezt az utat kell járnunk.

fordította: Buda Bori