Hétfőn a 2008-as válság óta példa nélküli összeomlást tapasztaltak az európai és amerikai részvénypiacok, aminek következtében sokan egy újabb, évekig elhúzódó gazdasági recesszió rémképével kezdtek el riogatni. Egyetlen nap alatt az európai tőzsdéken összesen 400 milliárd euró, vagyis két görög mentőcsomagnyi pénzösszeg párolgott el, a nap közepén pedig az USA harminc legfontosabb vállalatának tőzsdei helyzetét mutató Dow Jones index több mint 1000 pontot zuhant.

A keddi napon mind az európai, mind az amerikai tőzsdék pozitív mutatókkal nyitottak, de a „fekete hétfő” okozói, a kínai részvénypiacok továbbra is nagy veszteségeket könyvelnek el. A pénzügyi szektor hírhedt instabilitása és a Kínából érkező rossz hírek miatt nem zárhatjuk ki, hogy a dolgok újra hasonlóan rosszra fordulnak, mint pár éve, ám még ha a jelenleg érzékelhető stabilizálódás folytatódik is, illetve a válság csak Kínára korlátozódik, az európai és amerikai gazdaságnak akkor is le kell vonnia pár tanulságot.

Ezek közül a legfontosabb, hogy a 2008-as világválság utáni ígéretekkel ellentétben a nyugati viszonylagos jólétet továbbra sem sikerült stabilabb alapokra helyezni és leválasztani a pénzügyi szektorról. A térség gazdasági teljesítménye továbbra is túlzottan függ a tőkepiaci tranzakcióktól és pénzügyi spekulációktól, így a jövőben is aránytalanul befolyásolják majd az időszakosan beütő tőzsdekrachok. Ráadásul ezek hatásait egyre nehezebb lesz kivédeni, mert a kormányok és központi bankok 2008 óta már minden rendelkezésükre álló ortodox és kevésbé ortodox eszközt bevetettek a tőzsdék mesterséges pörgetésére, mostanra kifogytak a lehetőségekből.

Kína is bedőlt

Optimális körülmények között az európai és amerikai piacokon tevékenykedő részvénytársaságoknak és brókereknek egyáltalán nem kellett volna meglepődniük a kínai „fekete hétfőn”, és emiatt nem kellett volna saját tőzsdéiket is zuhanórepülésbe pánikolniuk, hiszen a kínai gazdaság már hetek óta szenved. Bár a 2008-as recessziót viszonylag jól átvészelte, a főként exportvezérelt kínai gazdaság az utóbbi években megtorpant, egyre kevesebb profitot termelt, részben azért, mert a világ többi része, amely megvette volna a kínai termékeket, maga is válságban volt. A termelés jövedelmezőségének megcsappanására válaszképp a gazdaság (egyébként államilag kontrollált) szereplői rendes kapitalista módjára a pénzügyi szektorba vándoroltak, remélve, hogy csökkenő profitjaikat tőzsdei tranzakciók és spekulációk révén pótolhatják.

Ennek a stratégiának az egyik köztudott hátulütője, hogy könnyen részvénypiaci buborékok kialakulásához vezet: a piaci szereplők mesterségesen egyre magasabbra tolják az egyes részvények árát úgy, hogy a kérdéses részvények valójában nem érnek annyit. Ez történt Kínában is: nemcsak a profitjukat pótolni próbáló gazdasági szereplők, de egyszerű polgárok tízmilliói is elkezdtek tőzsdézni, annak reményében, hogy ők is megvalósíthatják a kínai álmot.

Az óriási érdeklődés – amelyet a hatóságok még azzal is fűtöttek, hogy könnyű hiteleket adtak a tőzsdézni vágyóknak – túlpörgette a részvények árát, a kormányzat pedig, a buborék kipukkanását megakadályozandó, idén nyáron kapkodva beavatkozott a részvénypiac működésébe. Ideiglenesen korlátozásokat vezetett be a részvények adásvételében, az állami cégeket meg bevásárlókörútra küldte, így próbálva átvenni a kockázatos részvényeket az egyéni szereplőktől.

Ám ahelyett, hogy segített volna, Peking lépései ráirányították a figyelmet a kikezdhetetlennek hitt kínai gazdaság gyengeségeire, ami – meglepetés! – beindította a szokásos pénzpiaci pánikmechanizmusokat. A júniust megelőző egy évben a kínai részvények összértéke átlagban 150 százalékkal növekedett, a júniusi kormányzati beavatkozás óta ez a szám fokozatosan csökkent, az augusztus 24-i összeomlással pedig az ország el is veszítette az előző tizenkét hónap nyereségeit. Csak hogy érezzük a nagyságrendeket: csupán a június közepét követő három hétben Kína tizenöt görög GDP-t érő mennyiségű pénzt veszített el.

A Nyugat nem tanul a saját hibáiból

A kínai nehézségeknek azonban nem kellene szükségszerűen átterjedniük a világ más részeire, ahogyan az hétfőn történt. A globális gazdaság szerkezetéből (pl. a kínai export sokkal nagyobb mértékben függ a nyugati gazdaságok teljesítményétől, mint a nyugati export a kínaiétől), illetve a kínai részvénypiacok viszonylagos zártságából adódóan, az európai vagy amerikai gazdasági szereplők védve vannak a kínai tőzsde zuhanásaitól.
Ám akkor mégis miért kerülhetett sor a nyugati piacok hétfői összeomlására, főleg úgy, hogy a kínai folyamatok nem derült égből jöttek?

A Guardian gazdasági szerkesztője, Larry Elliott szerint az európai és amerikai piacokon már egy ideje elindultak olyan folyamatok, amelyek csak egy aprócska szikrára vártak ahhoz, hogy egy hétfőihez hasonló pánikvezérelte zuhanásba kezdjenek. Ezt a szikrát szolgáltatták a kínai fejlemények, de a zuhanásért összességében nem Kína a felelős.

A nyugati részvénypiaci szereplők félelmeinek gyökere leginkább a 2007-2008-as válság utáni újraéledés jellegzetességeiben kereshető. A tőzsdék akkori bedőlése után a nyugati kormányzatok és központi bankok mindent megtettek azért, hogy újra életet leheljenek a pénzügyi szektorba. Tették ezt például a jegybanki alapkamatok folyamatos alacsony szinten tartásával, illetve mennyiségi lazítási programokkal (quantitative easing), amelyek révén olcsó pénzt pumpáltak a piacra, a befektetők kezébe, akik ezáltal tovább növelhetik a tőzsdei forgalmat.

Ezeknek a monetáris lépéseknek a következtében a nyugati pénzügyi szektor igen gyorsan talpra állt, az elmúlt hat évben pedig egyenesen virágzott. Mindezt úgy, hogy a gazdaság további részei, a termelői és feldolgozói szektor csak alig-alig volt képes magához térni a legutóbbi recesszióból. Épp ez a forgatókönyv az, amelyiket egyébként a legtöbb kormány el szeretne kerülni a gazdaság hosszú távú stablitása érdekében, így az utóbbi hónapokban az amerikai központi bank, a FED, az Egyesült Királyság és az EU jegybankjai is a kamatok emeléséről és a mennyiségi lazítás beszüntetéséről kezdett el beszélni.

A hétfői pánikroham révén a részvénypiaci szereplők jelezték: nincsenek kibékülve ezzel az iránnyal, a legfontosabb tőzsdei mutatók látványos zuhanása pedig arra ösztönözheti a kormányokat, folytassák tovább az ösztönzők pumpálását. Csakhogy 2008-hoz képest, ezek az ösztönzők már nem állnak rendelkezésre: a kamatok már így is olyan alacsonyak, hogy nincs hová csökkenteni őket, a pénznyomtatás pedig már teljesen terméketlennek mutatkozik.

Vagyis, a fent idézett Larry Elliott szavaival élve, az elmúlt években a pénzpiac szereplői erős és veszélyes kábítószeradagokat kaptak, és most hogy a droghoz való hozzáférés lehetősége megszűnni látszik, az egész piac elvonási tüneteket produkál.

Ezekbe az elvonási tünetekbe azonban az egész világgazdaság beleroppanhat.

Ha viszont tovább adagoljuk a drogot, akkor az amúgy is veszít hatékonyságából, és végső soron ugyanott kötünk ki. Az elodázás helyett tehát valószínűleg tényleg eljött az ideje a nyugati gazdaságok átszervezésének, a különböző szektorok közötti új egyensúly kialakításának. Kérdés, hogy megvan-e ehhez a politikai akarat, vagy a pénzügyi szektor minduntalan legyűri a politikát.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a gazdasági rendszer igazságtalanságairól, támogass minket!