Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az MTA közgyűlése nemet mondott Palkovics átalakítási terveire

Ez a cikk több mint 5 éves.

Elutasította a Magyar Tudományos Akadémia rendkívüli közgyűlése a kormányzati terveket, amelyek a tudományos kutatási-fejlesztési rendszer átalakítására vonatkoztak. A rendkívüli közgyűlés mindössze 22 ellenszavazattal fogadta el az erről szóló előterjesztést.

A közgyűlési utáni sajtótájékoztatón Lovász László, az akadémia elnöke, Vékás Lajos alelnök, és Török Ádám, az akadémia főtitkára vett részt. Lovász elmondta,  közgyűlés három lényegi javaslatot fogadott el, köztük a tudománynak a társadalomban betöltött szerepéről szóló MTA-állásfoglalást, az átalakítást lényegében elutasító javaslatot is. A határozatok lényegi tartalma szerint a Magyar Tudományos Akadémia nem tartja arra alkalmasnak a kormány kutatási rendszert saját hatáskörébe vonó, az MTA eddigi rendszerét szétdaraboló javaslatot arra, hogy a magyar tudományos élet zavartalan működését biztosítsa.

Lovász ezenkívül azt is kiemelte, a határozat ellenére kutatóik fizetését, és a kutatások anyagi hátterét a kormánynak továbbra is biztosítania kell. Azt is kiemelte, álláspontjuk csak abban az esetben változtatnak, ha érdemi átvilágításból levont következtetése jelzik, erre szükség lehet.

Az Akadémia elnöke azt is bejelentette, hogy Palkovics László a jelenlegi helyzetben az akadémiai kutatóhálózat finanszírozását vissza kívánja tartani, holott azt 2019 első negyedévére már mindenképpen biztosítania kéne a kormánynak, így Palkovics lépését egyszerűen méltatlannak minősítette.

Azt is hozzátette, hogy a jövő év első negyedévére vonatkozó akadémiai dologi kiadásokat érinti a kormány terve, amely azt jelenti, hogy a kutatók bérét továbbra is folyósítanák. Ez azonban az MTA elnöke szerint lehetetlen helyzetbe hozza a tudományos életet, és már önmagában is hozzá fog járulni a magyar kutatók elvándorlásához.

Azt is hangsúlyozta Lovász, hogy hétfőn kétórás találkozón vett részt Palkovics miniszterrel, ahol vita keveredett abból, hogy jogilag lehetségesek-e a kormány intézkedései, amelyek egyértelműen büntetésként tartanák vissza az MTA forrásait a jövő év elejére. Az MTA elnöke beszélt arról is, az akadémia tagjait és köztestületét „politizálással” vádolták, ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az akadémia tagjai politikai véleményüket természetesen szabadon kifejthetik. Ezenkívül kormányzati kritika érte egyes társadalomtudományos kutatásaikat is, ezek azonban természetszerűen hozzájárulnak a szakpolitikai döntések, és irányvonalak értékeléséhez, átértékeléséhez, tehát természetszerűen politizálnak.

Lovász szerint ez utóbbi területen mindkét félnek, az MTA-nak és a kormánynak is javítania kell a kapcsolaton és a kommunikáción is. Ugyanakkor a tudományos akadémia feladata nem az, hogy minden esetben alátámassza a kormányzati döntéseket. Az érdemi beleszólásra azonban szerinte nincsen kormányzati fogadókészség.

Lovász elmondása szerint még reménykedik a kormánnyal való megegyezésben, de Palkovics olyan tervei, mint például az MTA villanyszámlájának pályázati pénzből való rendezése, egyszerűen elfogadhatatlanok és kivitelezhetetlenek.

Palkovics: Az MTA tervei méltatlanok

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az eredeti tervekkel ellentétben nem jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia mai, rendkívüli közgyűlése utáni sajtótájékoztatón, értesült a Magyarnarancs.hu ma délután. A hetilap online felülete arról, írt, hogy a miniszter sajtótájékoztatóján kifogásolta a közgyűlés elé terjesztett, az akadémia átalakítását célzó javaslatok tartalmát, és azokat „méltatlannak” tartja a tudományos társaság közgyűléséhez. Kiemelte még, hogy a tudományos kutatás-fejlesztés kormány által előirányzott átalakítása idejére is biztosítani akarja az MTA „zavartalan működését.”

Ez lényegében azt jelenti, hogy Palkovics olyan „átmeneti rendszert” próbál kiépíteni, amely az MTA köztestülete által választott vezetésétől, és Lovász László MTA elnöktől is megpróbálja megvonni a kutatási, és innovációs döntések jogát, és azt kvázi a kormányzat kezébe akarja áthelyezni.

A Magyarnarancs.hu arról is írt, hogy Palkovics távolmaradását elsősorban az az előterjesztés okozta, amely egy az egyben elutasítja az eddigi kutatóintézet-hálózat szétdarabolását és átalakítását, és alapvetően szembemegy a kormány terveivel.

Palkovics László a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy a minisztérium az átmeneti időszakban is biztosítja az egyes MTA kutatóintézetek dolgozóinak béreit, és az új rendszer létrejöttéig tartó átmeneti időszakban is a hagyományos módon ki fogják írni a kutatási pályázatokat.

Címlapkép: MTI Fotó: Kovács Tamás